Második alkalommal rendezték meg Mosonszentmiklóson a Tűzoltó hétpróbát. A június 16-i megmérettetésre ezúttal kilenc egyesület és egy létesítményi tűzoltóság tizenegy csapata jelentkezett.
A csapatok hét versenyszámban mérték össze tudásukat, ügyességüket:
1. Húzd meg jobban
A csapat összes tagjának egy gépjárműfecskendőt kellett elhúznia 30 méterre.
2. Kitartás
Vezényszóra a 6 kg-os porral oltót nyújtott karral kell tartani időre. Az először letett és az utoljára letett porral oltó időeredménye összeadódott, és ez került az eredménylapra.
3. Csiga-biga
A csapattagoknak egy kifektetett "C" tömlőt kellett duplán feltekerniük, majd a feltekert tömlőre állni.
4. Repül a repül a …
Osztódobó versenyszám, a csapat minden tagjának dobni kellett, és a csapat dobott össztávolsága adta az eredményt
5. Csapatmunka
A csapat együttesen egy átalakított "síléc" segítségével 2x30 métert küzdött le.
6. Modern tűzoltás
A csapattagoknak 3 vödör segítségével egy "épület ablakán" keresztül kellett minél több vizet juttatni egy kádba.
7. Staféta
Osztott sugár szerelése tűzcsapról - annyi változtatással, hogy a stafétabotot jelképező sugárcsövet nem lehetett lerakni a földre, valamint a váltásoknál történő kapcsolásokat a két versenyzőnek közösen kellett elvégeznie.
A versenyszámok első helyezettjeit, valamint az összetett első három helyezettjeit díjazták serleggel.
Húzd meg jobban: Alcoa-Köfém Létesítményi Tűzoltóság
Kitartás: Kunsziget ÖTE (férfi)
Csiga-biga: Halászi ÖTE
Repül a repül a ... : Kunsziget ÖTE (férfi)
Csapatmunka: Halászi ÖTE
Modern tűzoltás: Kimle ÖTE
Staféta : Mosonszentmiklósi Polgárőr Egyesület
Összesített eredmény:
1. Halászi ÖTE
2. Alcoa-Köfém Létesítményi Tűzoltóság
3. Kimle ÖTE