Várják a jelentkezőket a tűzvédelmi szakmenedzser képzésre

Kimaradt a tűzvédelmi szakmai képesítéseket elfogadó BM rendeletből, de érdeklődés sincs a Szent István Egyetem szakirányú továbbképzésére.

A Szent István Egyetem Ybl Miklós Építéstudományi Karán 2015 őszén próbálták meg először elindítani a tűzvédelmi szakmenedzser szakirányú továbbképzést. Ahogy akkor, úgy a 2016/17-es tanév kezdetén sem jött össze a minimálisan szükséges 15 fő.

A képzés óriási lehetőség azok részére, akik felsőfokon folytatnának tűzvédelmi tanulmányokat, de nem rendelkeznek mérnöki diplomával, viszont legalább alapképzésben vagy főiskolai szintű képzésben szerzett műszaki menedzser vagy védelmi igazgatási menedzser oklevelet tudhatnak magukénak.

A négy féléven át tartó képzés során egyebek között égés- és oltáselméletet, épületszerkezetek tűzvédelmét, közműépítést, veszélypszichológiát, veszélyes anyagok kárelhárítását, biztosítási szakismereteket, tűzvédelmi berendezések tervezését, tűzvizsgálattant tanulnak a hallgatók. A képzési díj 185 ezer forint félévenként.

Nem nevesítették a BM rendeletben

A hivatásos katasztrófavédelmi szerveknél, az önkormányzati és létesítményi tűzoltóságoknál, az önkéntes tűzoltó egyesületeknél, valamint az ez irányú szakágazatokban foglalkoztatottak szakmai képesítési követelményeiről és szakmai képzéseiről szóló 9/2015. (III. 25.) BM rendelet módosítása december 1-jén lépett hatályba. A jogszabályból, mint elismert tűzvédelmi szakmai képesítés azonban kimaradt a tűzvédelmi szakmenedzser, pedig a tematika alapján indokolt lenne felsőszintű szakképesítésnek elfogadni.

A Lánglovagok.hu érdeklődésére a Belügyminisztérium közölte: „A rendeletmódosítás előkészítésekor a szakmai véleményezés és a társadalmi egyeztetés során sem merült fel a nevezett képzettség bekerülésének indokoltsága. A jogszabály kiegészítése nincs napirenden.”

A 9/2015. (III. 25.) BM rendelet tartalmazza, hogy a nem nevesített szakmai képesítések vonatkozásában az oktatási tematika legalább 75%-os egyezése esetén az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság jogosult a képesítés e rendelet szerinti elismerésére, így ha mégsem módosítják időben a jogszabályt, nincs kizárva a tűzvédelmi szakmenedzser oklevél elismerése a katasztrófavédelemnél, illetve a gazdálkodó szervezeteknél.

Rovat
Témakör