Korlátolt tűzcsap Budapesten

Korlátolt tűzcsap Budapesten

Védik a tűzcsapot az autók és a tűzoltók ellen is.

„A tűzoltói beavatkozásokat elősegítő műszaki megoldások a vízforrások környezetében” című pályamű 2021-ben lett díjnyertes Dr. Balogh Imre Emlékpályázaton. Kalocsa Márió tű. őrmester ebben egyebek között kiszámolta a föld feletti tűzcsapoknál a tűzoltók helyigényét. A szerző arra jutott, hogy a Fővárosi Vízművek Zrt. belső szabályzatában előírt 1 méteres manipulációs tér megfelelő, ha a tűzcsap a kiemelt járdaszegélytől számított 75 cm-es távolságban vagy azon túl helyezkedik el.

Budapesten, a VI. kerületben a Rippl Rónai utcában mindez nagyon nem jött össze. A részben járdán parkoláshoz útburkolati jelekkel a tűzcsapnak csak 1,2 m szabad helyet hagytak, és három oldalról korláttal azt is tovább szűkítették úgy, hogy a kifolyócsonk és a korlát között kevesebb, mint 40 cm szabad hely maradt.

A Google Utcakép szerint 2014 májusa és 2018 júniusa között került oda a korlát és az útburkolati jel. Vajon azóta bármelyik felülvizsgálaton megállapították, hogy nincs ez így rendben?

Rovat
Témakör