Szeretet mindhalálig

Szeretett Bajtársaim!
Kedves Olvasó!

Mindig valami szépet szeretnék írni, amikor itt a karácsony. A hivatásunkról, a tűzoltókról, emberekről és emberségről. Az első kettő évszázadok, évezredek óta ez utóbbi kettőről szól! Arról a legendáról, amit csak az idő múlása tett azzá. A valóságban és lényegét tekintve a kezdetektől az emberi lét lényege…

Huszonéves szakmai tapasztalatommal tudok mesélni a tűzoltói hivatásról és emberségről. Életem utolsó pillanatáig büszke leszek arra, hogy tűzoltó lettem! A világ legtöbb országában, ahol az igazság és az értelem a társadalmak mozgató ereje, ott a kormányok békés, tiszteleten alapuló szimbiózisban élnek a rendvédelmi szervezeteikkel, tűzoltóságaikkal.

Nem így nálunk, de ez egy másik és nem karácsonyi téma. Csak annyit, hogy az a vágyam, ha minden tűzoltó bajtársam menő Gucci meg Louis Vuitton cuccokban járkálhatna. Ez azt jelentené, hogy az Ő munkájukat is ugyan úgy megbecsülnék, mint azokét, akik megalázták a tűzoltó társadalmat az elmúlt években!

…Visszatérve karácsonyi gondolataimra, az élet értelme, mozgató rugója a SZERETET. Úgy hiszem, hogy tűzoltónak lenni a szeretet egyfajta, kiváltságos megnyilvánulása. Nem véletlen, hanem karmikus természetű. A másokért történő önfeláldozás mindenképpen az!

Anyagi létezésünk során két üdvözítő pillanat van, amikor a legközelebb állunk a szeretethez. Az első, mikor egy érzéki emberi gondolatot követően az égi bölcsőnkből „lepottyanunk” a földi bölcsőbe, s innentől kezdve elkezdünk távolodni. A második pillanat a visszatérés előtti.

Földi utazásunk során sok mindent tanulunk, többek között próbáljuk megtanulni a szeretetet is, de nem sok időnk jut rá, mert sokkal fontosabb dolgokat kell elsajátítanunk. Társadalmi pozícióink és felnőtt státuszunk fényévekre taszítanak bennünket gyermeki énünktől, s néha gyermekeinktől.

Sokat töprengtem, hogy megosszam-e egy személyes élményemet. Olyat, ami nem mindenkinek adatik meg. Azt hiszem, hogy a szeretet nem csak a megszerzésről és megtartásról, hanem leginkább az elengedésről szól.

Nem olyan régen megtapasztaltam mi az a hospice szolgálat. Eszemben és lelkemben akkor nem tudatosult, ma már tudom, hogy az volt. A hospice szolgálat feladata a végstádiumban lévő halálos beteg emberek testi-lelki ápolása, támogatása. Célja hogy a beteg emberi módon élhesse élete utolsó szakaszát.

Idegenbe szakadt nagybátyám számomra mindig misztikus személyiség volt. Évente kétszer találkoztunk és gyerekként a tőle kapott ajándék volt az irányába történő érdeklődésem legfőbb forrása. Ahogy telt az idő, az ajándékot felváltotta a találkozások öröme.

Nagybratyó – egyben keresztapu – stádiuma számomra nem volt nyilvánvaló. Tudtam betegségéről, de Ő soha nem panaszkodott. Az az állapot, ahogy rátaláltam minden rossz képzeletet felülmúlt. Lassan teltek a napok, mire felül tudtam kerekedni a helyzeten.

Az angol nyelvben nincsenek ékezetek, így hát Sándort szomszédjai Sandornak hívták. SANDOR. Onnantól kezdve hogy meghallottam, én is csak így szólítottam: SANDOR. Olyan jó újra kimondani!

Lassan áramlásnak indultak az energiák, és Sandor javuló állapota reménnyel töltött el! Hízni kezdett, és ahogy egyre hosszabb sétákat tettünk, kezdtem elhinni, hogy meg fog gyógyulni. Azt hiszem visszaváltoztam azzá a gyermekké, aki várja a titokzatos ajándékot.

Azután tervezgetni kezdtünk, hogy mi lesz, majd ha visszamegyek hozzá, mert sok-sok hétnyi vele töltött idő után haza kellett utaznom. A lelkére kötöttem, hogy tartson ki! Ütemesen zakatoltak az utazóbőröndöm kerekei a térköveken, s a sarkon visszafordulva integettünk egymásnak. Akkor láttam őt utoljára.

Azt hiszem Sandor érezte, de nem mondta. Talán nem akarta megtörni azt a varázst, ami mindkettőnket körülölelt, vagy csak nem akart csalódást okozni a „gyermeknek”.

Fentebb írtam hogy életünk során két pillanat van, amikor a legközelebb állunk a szeretethez … a második a halál előtti. Úgy gondolom és remélem, hogy Sandor számára a második pillanatot sikerült ottlétemmel megmilliószorozni!

Tisztelt Olvasó!

A Lánglovagok.hu nevében kívánok mindnyájuknak TŰZ- és BALESETMENTES karácsonyi ünnepeket, boldog új évet!

Bajtársi és baráti szeretettel.

Rovat
Témakör