Jubileumi Lánglovagok-találkozó Jávorkúton

A 10 éves Lánglovagok.hu tűzoltóportál szerveződő közösség éves találkozóját ezúttal festői környezetben, Jávorkúton tartották.

Évről évre az ország különböző pontján összegyűlnek a Lánglovagok.hu tűzoltóportál szerkesztőinek, segítőinek, fórumozóinak és olvasóinak egy része. A mostani találkozó különös jelentősége az volt, hogy idén lett a portál 10 éves.

A Lánglovagok-találkozónak ezúttal október 7-9-ig a Miskolc-Lillafüredhez tartozó Jávorkút adott otthont. A tengerszint felett 700 méter magasan, az erdő szélén, festői környezetben található a Jávorkút Panzió és Étterem. A résztvevők itt töltöttek el két éjszakát, természetesen legkevésbé sem alvással töltve.

A második napon, szombaton a miskolci hivatásos tűzoltóság látta vendégül a csapatot. Az aktív és nyugdíjas tűzoltók, újságírók, tűzoltóság iránt érdeklődők, valamint hozzátartozóik Bódi Zoltán tű. alezredes, tűzmegelőzési osztályvezető segítségével kaphattak betekintést a miskolci lánglovagok munkájába.

Délután a kirándulni vágyók megtekinthették Miskolc nevezetességeit, mint például az Avasi kilátót, illetőleg Lillafüredet és környékét, ahol tavaly májusában óriási pusztítást végzett a megáradt Szinva-patak.

Este alkalom adódott egy régóta esedékes elismerés átnyújtására is, Danielisz Gábor – aki 2004 óta aktív tudósítója, fotóriportere a Lánglovagoknak – a Lánglovagok Egyesület különdíjában részesült Az év fotója a Lánglovagokon 2010. szavazáson.

Rovat
Témakör