Magyar tűzoltónak magyar védőruha

Néhány éven belül hazai fejlesztésű és gyártású védőruha kerülhet a tűzoltókra.

A hivatásos tűzoltóságok állami irányítás alá vonását megelőzően, beszerzéseiket részben saját forrásból, részben az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) pályázatain, 10-20%-s önrész vállalása mellett, döntően állami támogatásból végezték. Ebben a rendszerben a védőeszközök elosztása nem a tényleges szakmai igény és rászorultság, hanem az önerő biztosítottsága alapján, továbbá bizonyos szubjektív elemek által is befolyásolva valósultak meg. Ennek következményeként jelenleg az ország különböző térségeiben, egyes városaiban a hivatásos tűzoltó-parancsnokságok ellátottsága rendkívül nagy eltéréseket mutat. Az egyéni védőeszközök szinte parancsnokságonként eltérő típusúak, technikai állapotuk is ennek megfelelően szélsőségeket tükröz – tartalmazza az OKF gazdasági főigazgató-helyettesének tájékoztatója.

A megfelelő életvédelmi, tűzoltási és műszaki mentési szakfelszerelések, a védőruházat és a különböző védőfelszerelések biztosítása, megfelelő műszaki-technikai állapotának fenntartása, amortizációs cseréje és visszapótlása kiemelt fontosságú gazdálkodási feladat. A jelenlegi helyzetben a legnagyobb nehézséget a bevetési védőruházat cseréje, az elhasználódott, nem megfelelő védőképességű ruházat pótlása jelenti.

Az OKF feladatul tűzte a központi ellátórendszer feltételeinek megteremtését, ezen belül is kiemelt fontosságú volt egy korszerű, új, hazai gyártású bevetési védőruha kifejlesztése és bevezetése. Ennek eredményeképpen, a hazai gyártási tapasztalatok, a korszerű alapanyagok tanulmányozása alapján fejlesztették ki az R13 típusú tűzoltó bevetési védőruházatot.

A magyar fejlesztésű R13 tűzoltó védőruha (Forrás: OKF)
A magyar fejlesztésű R13 tűzoltó védőruha

Az R13 tűzoltó bevetési védőruha többrétegű felsőruházati termék, kabátból és nadrágból áll, amelyek legalább 30 centiméterrel átfedik egymást, alapanyaguk és színük azonos, a ruházattal borított testfelületen – meghatározott hőterhelésig és időtartam alatt – azonos mértékben biztosít védelmet viselőjének. A termék megfelel az érvényben lévő MSZ EN 469 szabvány előírásainak.

Rétegek

A külső réteg láng- és hőhatás, valamint a vegyi és mechanikai sérülések elleni védelmet szolgáló, vízlepergető kikészítéssel ellátott textil szövetréteg. Anyaga kermel és carbon, permanensen antisztatikus, az antisztatikus tulajdonságot az alapanyag szálkomponense biztosítja. Színe sötétkék, területi sűrűsége < 220 g/m2.

A membrán tűz- és vegyszerálló hordozórétegre laminálva biztosítja a verejték testtől való elpárologtatását és a test védelmét a víz- és vegyszerek hatásától. Anyaga  57% meta-aramid, 29% para-aramid, 7% PTFE és 7% poliuretán. A membrán és hordozóréteg együttes területi sűrűsége 210 g/m2.

A belső réteg a test felőli oldalon elhelyezkedő szövet, lángálló szálból szőtt, mely az anyag teljes élettartamán keresztül lángállóságot biztosít. A Lenzing FR összetevő az anyagban nem csak puhaságot és hűvös érzetet biztosít a bőrön, de kitűnő izzadság elvezető tulajdonsággal is rendelkezik. Anyaga minimum 50% kermel és 50% lenzing FR szövet. Színe sötétkék.

Védőkabát kialakítása

A védőkabát erős igénybevételnek ellenálló műanyag húzózárral záródik. A húzózár gyors kioldású (pánikcipzár). A húzózár elhelyezése, csatlakozó elemeinek kialakítása olyan, amely biztosítja a kesztyűben történő nyitást, zárást. A húzózár védelmét vízzáró takarópánt biztosítja, a takarópánt teljes hosszában tépőzárral rögzített.

A gallér hátközép részén 12 centiméter magas, a nyak védelme érdekében a kabát eleje zárását biztosító húzózár felső vége és az áll közötti területet takarópánt fedi. Az eleje nyakkör mélyített kialakítású, hogy a gallér ne akadályozza a légzőkészülék fel, illetve levételét, valamint az áll mozgását.

Belső záró elemként az ujjába elcsavarodás mentesen bevarrt, kézfejközépig érő lángmentes fonalból kötött passzé van. A passzéban hüvelykujj beakasztó lett kialakítva. Az ujja alja vízszintes irányú, tépőzárral zárható bőségszabályozó pánttal van ellátva. A térben formázott könyökrész para-aramid anyagból folttal erősített.

Elöl mindkét oldalra vízszintes vonalú zsebfedővel ellátott zseb került. A zsebek kétoldalt legalább 5 centiméter hosszú tépőzárral záródnak. A zseb nyílásának mérete legalább 15 centiméter, mélységének mérete legalább 20 centiméter. Az oldalzseb biztosítja, hogy mászóöv viselete esetén is szabadon hozzá lehessen férni. A jobb zsebfedő alatt kesztyűtartó karika található.

Elöl bal oldalon rádiózseb helyezkedik el. A zseb méretei igazodnak a rendszeresített kézi rádióhoz. A zseb a kabát külső anyagából készült, rávarrással. A zseb alul és fölül nyitott felül zsebtakaróval ellátott. A zseb tépőzáras füllel zárható. A zsebfedő megbízhatóan rögzíti a rádiót kiesés ellen.

Baloldalon műanyag húzózárral záródó belső zseb van. Az elején lévő húzózár mellett két belső zseb található, melyeket az elejepánt takar. A jobb elülső mellrészen egy  állítható lámpatartó pánt van elhelyezve. A kabát hátrészébe rejtett, mentést segítő heveder lett  elhelyezve, mely tépőzáras pánttal záródik.

A jól láthatóságot a hátán, a lapockavonalon, a mellvonalon, a kabát alján, és az ujjak végén elhelyezett 5 centiméter széles, kombinált fényvisszaverő tulajdonságú csíkok biztosítják. A kabát hátán a fényvisszaverő csíkok alatt vízszintesen elhelyezett, 6 centiméteres betűmagasságú (ékezet nélkül megadott méret), ezüstszínű, fényvisszaverő tulajdonságú, „TŰZOLTÓSÁG”, vagy „KATASZTRÓFAVÉDELEM” felirat van elhelyezve.

Védőnadrág kialakítása

A védőnadrág legalább 10 centiméteres derékmagasítással készült, a derékrész gumírozottan, fix bőség beállító elemmel kiegészítve került kialakításra. Minimum 3 centiméter széles gumírozott nadrágtartóval van ellátva. A nadrágtartó nagy szakítószilárdságú gumiból készült. A nadrágtartó hosszúsága szabályozható, beállítás után szabadon lógó vég nincs. A szabályozó elem kinyílás és kicsúszás ellen védelmet biztosít. A nadrágtartó a nadrágról levehető.

A hasíték erős, műanyag húzózárral és tépőzárral, a derékpántnál erős rögzítő elemmel záródik. A nadrágon mindkét oldalt tépőzárra záródó svédzsebek lettek kialakítva, melyeknek benyúlásvonala legalább 20 centiméteres.

A nadrágszárak alja rugalmas záróbéléssel került kialakításra, amely megakadályozza az égéstermék bejutását. A külső anyag kímélése érdekében a bokarészen para-aramid anyagból bokavédelem lett kialakítva. A nadrág mindkét térben formázott térd része átszúrás és vágás elleni rátéttel van ellátva. A rátét para-aramid anyagból készül.

A jól láthatóság érdekében a nadrág szárán 5 centiméter széles, kombinált fényvisszaverő csíkok, a szárak aljától 15 centiméterre kerültek elhelyezésre.

Teljes csere három év alatt

Az R13 védőruha csapatpróbája januárban megkezdődik. A rendszeresítését követően, az elkövetkező években hazai gyártásból folyamatosan biztosíthatóvá válik a tűzoltási, műszaki mentési, katasztrófa-elhárítási tevékenységet végző állomány részére az egységes és korszerű bevetési védőruházat.

Az egységesítésre való törekvés és a beavatkozó állomány megfelelő védelmi képességű védőruhával történő ellátása érdekében idén háromezer darab, az azt követő években évente kétezer darab védőruha beszerzésére kerülhet sor. A tervezett ütemezéssel 3 év alatt a szükséges védőruházat teljes cseréje megtörténik – áll a az OKF gazdasági főigazgató-helyettesének tájékoztatójában.

Rovat
Témakör