Új köntösben a VÉSZ

A katasztrófavédelem veszélyhelyzeti applikációjánál a nagy áttörés még várat magára.

Android operációs rendszerre már elérhető, iOS esetében még egy-két napot várni kell a megújult a Veszélyhelyzeti Értesítési Szolgáltatásra (VÉSZ). A 2013 novemberében indult veszélyhelyzeti applikáció legnagyobb fejlesztésén most van túl a katasztrófavédelem – derült ki az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság július 10-én tartott sajtótájékoztatóján Budapesten.

Megújult a VÉSZ

Az alkalmazás segítségével okostelefonnal, táblagéppel rendelkezők értesítéseket kaphatnak különféle veszélyhelyzetekről. A legújabb verzióban már helyet kaptak a Terrorelhárítási Központ közleményei, sőt, külföldön tartózkodók részére is tudnak az adott ország vonatkozásában veszélyhelyzeti információt küldeni. Újdonság, hogy országos térképen tekinthetők át az aktuális események.

Alapvető hiányosságok

Sajnálatos módon az alkalmazásból továbbra is hiányoznak a statikus információk. Így nincsenek útmutatások a különféle veszélyhelyzetekre vonatkozóan, de még a tűzoltóságok, katasztrófavédelmi kirendeltségek elérhetőségei sem találhatóak meg benne. Elkezdték kategorizálni az üzenetek típusait, ám arról megfeledkeztek, hogy a tűzgyújtási tilalom külön menüpontot kapjon, és bárki könnyedén információt szerezzen arról, adott területen a tűzgyújtásra – akár önkormányzati rendelet útján – milyen szabályok vannak érvényben. Mégis látványosan fejlődött a VÉSZ, első sorban a kezelőfelülete, működése tekintetében.

Maga a szolgáltatás egy jó kezdeményezés, de amíg nincs meg az a szándék, hogy ne félórás csúszással jelenjenek meg rajta az események, addig jórészt hasznavehetetlen. Egy-egy baleset, tűzeset miatti útlezárásról lényegesen gyorsabban lehet értesülni a Waze-ről, de még a rendőrség RUTIN-járól is. A VÉSZ-nek ugyan más a funkciója, de az, hogy valójában mi, egyelőre nem jött rá a katasztrófavédelem. Mindemellett arról sem akarnak tudomást venni, hogy mekkora lehetőség lenne benne a sajtóval való együttműködésre.

Az OKF szerint eddig több mint 53 ezren töltötték le az alkalmazást. Azt nem tudni, hogy ebből ténylegesen hányan használják.

Rovat
Témakör