Rendeleteket igazítottak az Országos Tűzvédelmi Szabályzathoz

Rendeleteket igazítottak az Országos Tűzvédelmi Szabályzathoz

A belügyminiszter jelentős késéssel módosított jogszabályokat, de van, amit mégis túl hamar.

A Magyar Közlöny 2020. évi 59. számában megjelent az egyes eljárások egyszerűsítése és elektronizálása érdekében szükséges törvénymódosításokról szóló 2019. évi CXVI. törvényhez kapcsolódó, valamint egyéb, belügyi tárgyú miniszteri rendeletek módosításáról szóló 10/2020. (IV. 27.) BM rendelet.

Ezzel több mint 3 hónapos lemaradását hozta be a belügyminiszter, január 22-én ugyanis módosult az Országos Tűzvédelmi Szabályzatról szóló 54/2014. (XII. 5.) BM rendelet, melyben az anyagok tűzveszélyességi osztályainak elnevezése változott, ami számos más jogszabályra is kihatással van.

Félsiker

Arról továbbra sincs hír, hogy a tűz elleni védekezésről, a műszaki mentésről és a tűzoltóságról szóló 1996. évi XXXI. törvényt (továbbiakban: tűzvédelmi törvény) módosítanák, pedig az is elkerülhetetlen, hiszen tűzveszélyességi osztályokhoz kötődően is vannak előírások benne tűzvédelmi szakember foglalkoztatására.

Sőt, az a furcsa helyzet állt elő, hogy a tűzvédelmi törvénnyel ellentétesen módosították a 9/2015. (III. 25.) BM rendeletet, ott ugyanis a tűzvédelmi szakember foglalkoztatásának részletszabályainál már a hatályos Országos Tűzvédelmi Szabályzat szerinti tűzveszélyességi osztályok vannak.

A Magyar Közlönyben április 27-én megjelent jogszabály-módosítások másnap hatályba léptek.

Rovat
Témakör