Faragó Ede parancsnok és a kecskeméti tűzoltóság bemutatása

Dr. Faragó Ede idén márciustól Kecskemét megyei jogú város hivatásos önkormányzati tűzoltóságának parancsnoka. Az új parancsnokoskodással együtt jár, hogy mindent személyesen akar megtapasztalni: részt vesz a reggeli váltásokon és minden kettes vagy magasabb fokozatú riasztáshoz vonul. Három gyermek édesapja, hobbija a kosárlabdázás, úszás; minden reggel biciklivel megy dolgozni: fontosnak tartja, hogy ne maradjon le az állomány mögött fizikai felmérésen. 1990-ben pedagógus diplomával szerelt fel a Bács-Kiskun Megyei Tűzoltó-parancsnokságra, 2000-től az összevonás után a katasztrófavédelmi igazgatóság osztályvezetője. Egy percig sem bánta meg, hogy emellett a szakma mellett döntött.

– Hogyan lett tűzoltó?

– Nincs különösebb családi előzménye annak, hogy tűzoltó lettem: nálunk senki sem választotta ezt a hivatást. Magam is egy vargabetűvel szereltem fel a megyei parancsnokságra: ’90-ben pedagógus diplomával, két gyermekkel munkanélküliként úgy gondoltam, hogy az első állásajánlatot elfogadom, amit a sors hoz. Ez lett az, és egy percig sem bántam, hogy emellett döntöttem.
Kezdetben tűzvizsgálóként, majd tűzmegelőzési előadóként dolgoztam, aztán átkerültem a tűzoltási szakterületre. Itt újra a pedagógia került előtérbe: alapfokú tanfolyamosokat oktattam, vizsgáztattam hosszú évekig. Nagyon sokat foglalkoztam velük, benn aludtam én is egy “vidéki” laktanyában, éltem az iskolások és a szolgálati csoportok életét sztereóban. Az első dolgok mindig meghatározóak az ember életében, de ez az első tanfolyamaimra különösen igaznak bizonyult. Talán az összezártság, egymásra utaltság, talán a családjainktól távol töltött hetek, vagy a közös szabadidős programok hoztak össze bennünket, de valamennyien a személyes ismerősömmé váltak… most, hogy parancsnok vagyok, ez szerencsés egybeesésnek tűnik, hiszen az elmúlt években igencsak megfiatalodott a készenléti állományunk, és én abban a kivételes helyzetben vagyok, hogy mindenkit ismerek attól fogva, hogy a sugárcsövet először a kezébe vette.

– Mit tart szem előtt munkájában?

Faragó Ede (Fotó: Rabovszky Dóra)
Faragó Ede
(Fotó: Rabovszky Dóra)

– Az új parancsnokoskodással együtt jár, hogy mindent személyesen akarok megtapasztalni. Ennek oka, hogy szeretnék minél rövidebb idő alatt minél több dologgal tisztában lenni, amiből eddig esetleg kimaradtam, vagy nem volt rálátásom. Reggelente, ha nincs vidéki elfoglaltságom, minden váltásnál jelen vagyok, és vonulok minden kettes, vagy magasabb riasztási fokozatú káresethez, essen munkaidőmbe vagy akár szabadidőmbe. A beavatkozás vezetését nem veszem át, csak jelen vagyok, hogy lássam, hogyan dolgoznak a fiúk, hogy velük legyek, és hogy ők is lássák, számíthatnak rám, fontosnak tartom a munkájukat. Az elejétől fogva igyekeztem annyit vonulni, amennyit csak lehet, hogy tudjam, mi történik a fiúk között, hogy ne lehessen megvezetni. Amikor felszereltem, a megyében, aztán a fővárosban is többször alkalmam nyílt készenlétből vonulni, kárhelyparancsnokként kipróbálni magam. Legmegrázóbb élményeim közé a balesetben vétlenül szétroncsolódott halottak tartoznak, de ami még a mai napig is megvisel, az a gyermekhalottak látványa, sajnos volt belőlük néhány.

– Hogyan került a parancsnoki székbe?

– A megyénél eltöltött 10 év után valahogy úgy éreztem, nem vagyok a helyemen, évek óta nem azt csinálom, amire hivatott vagyok. Ezért is iratkoztam be a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karára. Egyrészt kihívást jelentett számomra (mint biológia-testnevelés szakos tanár), másrészt elmozdulást reméltem a saját értékelésem szerint holtpontot jelentő helyzetből. A második évet jártam, amikor a körülmények szerencsés összjátékaként (2000. évi összevonás) 42 évesen nyugdíjba ment az egyik osztályvezető kollégám, és engem neveztek ki a helyére. Noha – az akkori indoklás szerint – nem fűződött hozzá érdeke a cégnek, hogy másoddiplomás képzésemhez hozzájáruljon, egy szerény anyagi, de inkább erkölcsi támogatást sikerült kialkudnom. Ezek után sikeresen lediplomáztam: öt évembe és kétmillió forintomba került… viszont elmondhatom mindenkinek, hogy csak elhatározásé s akarat kérdése, nincs lehetetlen az ember előtt.

– Milyen laktanyát vett át?

– A laktanya borzasztó állapotban van: a ’60-as évek elején épült és 15 éve folyamatosan szó van egy új és korszerű épület felépítéséről, így a felújítást erre hivatkozva mindig elodázták. Mivel nem akartak rá pénzt költeni, napjainkra elég lerobbant állapotba került. Valójában az ingatlan a megyéé, de a városi önkormányzatnak adták át használatra, így viszont senki nem akarja finanszírozni a ráfordítást. Sajnos országszerte vannak hasonló katasztrofálisan rossz állapotban lévő laktanyák, (bár nem megyeszékhelyi V. kategóriások) , azonban akceptálnunk kell, hogy a várható támogatások előbb hozzájuk folynak be, és – az OKF főigazgatójának álláspontja szerint – a mi laktanyánk úgy ötödik-hatodik a várólistán.

– Milyen szerek állnak készenlétben?

– Az egyes szerünk egy 4000-es Mercedes Rosenbauer, a kettes egy szintén 4000-es Csepel Metz, a hármas szer pedig egy 2000 literes Mercedes Rosenbauer. Ezenkívül rendelkezünk egy Csepel CSD747-es és egy Mitsubishi A400-as műszaki mentővel, egy 8000-es Tátra vízszállítóval és egy 42 méteres Simon Snorkellel.

– Mi jellemzi Kecskemét vonulásait?

– Működési területünkön kifejezetten a mezőgazdasági jelleg dominál. Ezért is van, hogy Kecskemétre és környékére a sok erdő- és avartűz jellemző. Az ipari létesítmények tüzei helyett pedig az autópálya átadása óta többszörösére szaporodott és súlyosabbá fajult balesetek “kárpótolnak” bennünket. A lakótelepi házaknál a rohanó élethez és városi léthez szokásosan kapcsolódó gázon maradt étel, vagy becsapódott ajtó, magányosan élő és rosszul lett, kádban elcsúszott idős ember ugyanúgy hozzátartozik, mint más városoknál.

– Mit szól a családja megváltozott életmódjához?

– A családom eleinte furcsállta, hogy bárhonnan, bármikor felugrom, ha riasztást kapok, ahogy eleinte nekem is hozzá kellett szoknom, de szerencsére egyre jobban tolerálják.

Rengeteg energiát ölök a parancsnokoskodásba, sokszor csak öreg este érek haza, de amit vállaltam azt próbálom szívvel-lélekkel, a legjobb tudásom szerint ellátni. A családom szerint nem egészséges másoktól is elvárni, amit magamtól. A gyerekek most vannak kamaszkorban, tudom, hogy ezzel tőlük vonok el sok időt, de bízom benne, hogy egy jó munkahely megér ennyit. Abban is reménykedem, hogy idővel normalizálódik a helyzet, beáll minden az általam elképzelt kerékvágásba és több időm marad rájuk.

A feleségem aktív pedagógus. Két nagyobb lányunk pedig értelemszerűen már más szakmát nézett ki magának, de a legkisebb, a fiú, amikor benn járt a laktanyában, egyből eldöntötte, hogy tűzoltó akar lenni. Azóta, persze mint minden hasonszőrű srácot leköti a tanulás, meg a sport, így nem tudni, mi lesz belőle. Most például azért vagyok berekedve, mert a hétvégét végig szurkoltam. A fiam kosárlabda csapata beverekedte magát az országos döntőbe. Jómagam is heti rendszerességgel űzöm ezt a sportágat, amikor szabadidőm engedi. Próbálom behozni, amit az utóbbi évek során a tanulmányaim miatt elmulasztottam ezen a téren, és persze nem szeretnék lemaradni az állományom mögött a fizikai felmérésen sem.

Rovat
Témakör