Kipukkadt Bakondi átvilágítós lufija

A katasztrófavédelmi főigazgató 2010-es leváltása után egy ideig hűtlen kezelés miatt nyomoztak.

Bakondi Györgyöt, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) alapító-főigazgatóját 2010. július 1-jétől helyezték vissza a szervezet élére. Pár hónappal később a Magyar Távirati Iroda (MTI) arról számolt be, hogy a rendőrség különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés és más bűncselekmények gyanúja miatt több olyan szerződéssel kapcsolatban is vizsgálódik, amelyet a katasztrófavédelem korábbi két vezető munkatársa kötött az elmúlt években. A gyanúsnak vélt szerződések az OKF főigazgatójának, Tatár Attilának leváltása után, az állami szervezetek gazdasági tevékenységének átvilágítása során kerültek elő.

Az MTI beszámolója felidézte, hogy Bakondi György több állománygyűlésen is utalt a szervezetnél tapasztalható szakmai és személyi feltételek romlására, a morális gondokra, valamint a szervezet ez évi költségvetésben lévő „komoly problémákra”. Mindezekért az elmúlt nyolc év kormányzatát és az OKF akkori vezetését hibáztatta.

A főigazgató nyilatkozataiban többször is megemlítette, hogy az OKF-nél a feltételek súlyos hiánya és az örökös megszorítások ellenére értelmetlen külföldi utazások, gépkocsivásárlások történtek, és tanácsadói szerződések köttettek. Példaként egy 400 millió forintos, „menekülőkámzsáról” szóló szerződést említett, amelyeket a Paksi Atomerőmű térségében élő emberek kapnák meg egy esetleges katasztrófahelyzetben. A főigazgató akkor azt mondta: a szerződéskötés felveti a korrupció gyanúját.

Az MTI 2010-es információja szerint a SEVESO II. uniós jogszabály hatálya alá tartozó húsz veszélyes vegyi üzem környezetében telepített Monitoring és Lakossági Riasztó Rendszer megvalósításával kapcsolatban is vizsgálódott a rendőrség. A riasztórendszert, amelyet elsőként 2007 márciusában Borsod megyében építettek ki, az ország nyolc megyéjében és a fővárosban kell kialakítani. A beruházás összköltsége bruttó 7,2 milliárd forint.

Nincs ügy

A Lánglovagok.hu tűzoltóportál érdeklődésére a Budapesti Rendőr-főkapitányság közölte: a BRFK Gazdaságvédelmi Főosztálya 2011 júniusában a nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettben folytatott nyomozást a bűncselekmény törvényi tényállási elemeinek hiányában szüntette meg.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság az üggyel kapcsolatban ennél bővebb információval nem kívánt szolgálni.

Korábban Bakondi is hasonlóan távozott

Bakondi György az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság megalakulásától, 2000. január 1-jétől 2002. december 9-ig ült a főigazgatói székben. A kormányváltás után a távozása botrányos körülmények között zajlott. A főigazgató évikig izzadhatott a Miniszterelnöki Hivatal (MEH) Közpénzügyi Államtitkárság és a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (KEHI) feljelentése miatt.

A feljelentés szerint a martinsalakos házak helyreállításához, illetve újjáépítéséhez nyújtott mintegy 2,4 milliárd forint állami támogatás 2001-2002. évi felhasználása során pénzügyi visszaélések történtek, mivel a ténylegesen felmerült bontási és építési költségeket, illetőleg a fővállalkozó BAUMAG Holding Rt. által az alvállalkozóinak kifizetett összegeket többszörösen meghaladó összegű számlákat fizettek ki a BAUMAG Holding Rt.-nek, és adat merült fel arra is, hogy a helyreállításra kifizetett pénzösszegek egy részét a döntéshozókhoz juttatták vissza. A MEH Közpénzügyi Államtitkárság az állami költségvetésnek okozott vagyoni hátrányt 1,8-2,1 milliárd forintban határozta meg.

A Kormányzati Ellenőrzési Hivatal által ugyanezen tárgyban tett feljelentés szerint a kormánymegbízott munkáját segítő GYUK Kht. és a fővállalkozó BAUMAG Holding Rt. kiválasztására és megbízására a közbeszerzésekről szóló törvény előírásainak megszegésével, közbeszerzési eljárás nélkül került sor. Az a tény, hogy a fővállalkozó által igénybe vett alvállalkozók a munkát a fővállalkozói szerződésben meghatározott vállalási árnál lényegesen alacsonyabb áron végezték el, azt támasztja alá, hogy a közbeszerzési eljárás alkalmazásával a helyreállítás, illetve újjáépítés a BAUMAG Holding Rt. által az alvállalkozóinak kifizetett összegért is megvalósulhatott volna. A KEHI álláspontja szerint így a közbeszerzési eljárás mellőzésével okozati összefüggésben az állami költségvetésnek legalább 385 949 000 forint vagyoni hátránya keletkezett.

A hűtlen kezelés miatt folytatott nyomozást a rendőrség 2003-ban megszüntette.

Rovat
Témakör