Gőzerővel dolgoznak az OTSZ módosításán

Várhatóan december közepén teszik közzé az Országos Tűzvédelmi Szabályzat tervezett módosítását.

A 2015. március 5-én hatályba lépett Országos Tűzvédelmi Szabályzat (OTSZ) módosításának tervezete október végéig elkészül – közölte Mógor Mária Judit tű. dandártábornok, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) hatósági főigazgató-helyettese szeptember 4-én a VII. Lakiteleki Tűzvédelmi Szakmai Napok nyitónapján.

Érces Ferenc tű. ezredes, az OKF Megelőzési és Engedélyezési Szolgálat megbízott vezetője kifejtette: az elmúlt évek tapasztalata azt mutatja, hogy az új szemléletet képviselő 54/2014. (XII. 5.) BM rendelet bevált, annak csupán finomhangolása szükséges. A módosítás tervezett szövegén több mint 30 szakmai szervezet bevonásával jelenleg 2-5 fős munkacsoportok dolgoznak.

A Belügyminisztérium 2018. évi második félévének jogalkotási tájékoztatója szerint az OTSZ-t várhatóan december 14-én bocsátják társadalmi egyeztetésre. Mógor Mária Judit elmondása szerint notifikációs kötelezettség miatt a módosításokat a hatályba lépés előtt Brüsszelbe is meg kell küldeni.

Rovat
Témakör