Vélemény a katasztrófavédelem tervezett átalakítására

Egy 30 éves szolgálati idővel rendelkező tűzoltó álláspontját tesszük közzé.
Zajlik az egyes rendészeti tárgyú törvények módosításáról szóló törvényjavaslat társadalmi egyeztetése. Az egyik vélemény név nélkül, eldobható e-mail címről a Lánglovagok.hu-nak is meg lett küldve. Az alábbiakban változtatás nélkül tesszük közzé.
Ez a vélemény nem tükrözi a szerkesztőség álláspontját, egyes részeivel pedig határozottan nem is ért egyet. A közzététel célja, hogy nyilvánosan szakmai párbeszéd induljon a katasztrófavédelem átalakításával kapcsolatban. További vélemények, észrevételek a Lánglovagok Facebook-csoportjában posztolhatók.
„Észrevételek és rendszerszintű reformjavaslatok a rendészeti tárgyú törvények módosításának társadalmi egyeztetéséhez
A választási ígéretekben megfogalmazott változtatásoktól mára igen messze kerültünk, és néhány jóléti intézkedésen kívül nem sikerült elnyerni a tűzoltók bizalmát.
Hogy miért?
- Talán nem kellett volna a helyükön hagyni azokat a vezetőket, akik 14 évig azon dolgoztak, hogy még a „tűzoltó” szót is kitöröljék a szótárból.
- Talán nem kellene vakon megbízni azokban a tanácsadókban, akik úgy próbálják alakítani a döntéshozói véleményt, hogy a hatalmas vezetői vízfej változatlanul megmaradhasson.
- Talán úgy kellene megkérdezni a tényleges tűzoltó állományt, hogy a háttérben ne álljon ott az a vezetés, amely egy személyben dönt a szabadságok kiadásáról vagy a fegyelmi eljárások megindításáról.
Miniszter Úr: „sikerült kifesteni a kuplerájt, a madame-ot is lecserélte, de a kurvák a helyükön maradtak.”
A rendészeti tárgyú törvények átfogó módosítása kapcsán – a katasztrófavédelem és a hivatásos tűzoltóság működési válságának felszámolása érdekében – az alábbi strukturális és elszámoltatási javaslatokat ajánljuk:
1. A szervezeti múlttal való elszámolás és átláthatóság:
Az elmúlt 14 év szervezeti és működési döntéseinek, vezetői kinevezéseinek és az ezekből fakadó károknak a független felülvizsgálata elengedhetetlen. Kezdeményezzük a korábbi időszak leépítéseinek, tisztogatásainak és szakmai hibáinak dokumentálását és nyilvánosságra hozatalát. Az alkalmatlan, tisztán lojalitási alapon pozícióba helyezett vezetőket haladéktalanul el kell távolítania!
2. Független, szakmai vezetés helyreállítása (De-politizálás)
A tűzoltósági és katasztrófavédelmi vezetést meg kell tisztítani a politikai elkötelezettségű káderektől. Azok a vezetők, akik méltatlanul szereztek magas rendfokozatot, tanácsosi címeket és kitüntetéseket szakmai teljesítmény helyett felülről jövő utasítások végrehajtásáért – különös tekintettel az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) és a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság (FKI) azon korábbi és jelenlegi vezetésére, akik a fővárosi és területi tűzoltóságok leépítését levezényelték –, azonnali hatállyal visszahívandók és leváltandók. Elszámoltatást a rendvédelemnél is!
3. A Tűzoltóság önállósága és a Polgári Védelem leválasztása:
A hivatásos Tűzoltóság nevét és hírnevét vissza kell adni a szervezetnek. Szét kell választani a tényleges vonulós és mentő munkát végző tűzoltóságot a papíralapon működésű, túlméretezett tiszti karral rendelkező polgári védelemtől. A polgári védelmi feladatkört és annak raktározási, logisztikai részlegeit helyezzék át a Honvédség struktúrájába, mentesítve a tűzoltóságot az adminisztratív terhektől.
4. Érdekellentét-mentes átmeneti vezetés és nyílt pályáztatás:
A korábbi struktúra kialakításában részt vevő, abból profitáló, vagy a hibákhoz asszisztáló régi-új vezetés nem vehessen részt a jövőbeli szervezet átalakításában. A vonulós tűzoltók saját maguk közül válasszanak ügyvivő vezetést, amely a szakma valós képviselőinek bevonásával készíti elő a reformot. Az átmeneti időszakot követően minden vezetői pozíciót szigorú, szakmai alapú pályáztatással lehessen betölteni.
5. Elszámoltatás és a belső kinevezési rendszer reformja:
Meg kell tiltani a felülről jövő, politikai, rokoni vagy baráti kapcsolatokon alapuló kinevezéseket. Azonnali átvilágítás szükséges, mivel az elmúlt 14 évben tapasztalt tűzoltók évtizedekig maradtak megbízásban és tiszthelyettesi rendfokozatban a strukturális anomáliák miatt, míg a betanítatlan káderek azonnali tiszti és vezetői pozíciókat kaphattak.
6. Tényfeltáró számvetés, technikai és logisztikai vészhelyzet kezelése:
Legyen vége a hazudozásnak! A jövőbeli stabil működéshez elengedhetetlen egy valós helyzetfelmérés, mivel az elmúlt 14 év az adatok kozmetikázásáról és a valóság elhallgatásáról szólt. Valós létszámhiány helyett a vonulós állományt irodai tiszturak terhelik; a gépjárműfecskendők elöregedtek és szétestek (gyakran 250-300 kilométerről kel hozni „tartalék” technikát, ami alig bír ki egy hetet); a Rába-fejlesztések kudarca után a MAN járművek sok esetben méretükből adódóan be sem férnek a régi szertárakba, köz- és mellék utakon, hidak alatt sem férnek el. A felszerelések, védőruhák hiányosak, a napi alapműködési feltételek (például tisztítószerek, higiénia) önerőből vagy méltatlan módon fenntartottak. Meg kell megszüntetni azt a kultúrát, amelyben a valós problémákat jelzőket büntetik.
7. A „papíron létező” életpálya helyett tisztességes szolgálati körülmények és bérrendezés:
A hangoztatott életpálya-modell helyett valós, tisztességes szolgálati körülmények megteremtésére van szükség. Nem beszélhetünk életpályáról ott, ahol:
- a laktanyákban a hozzá nem értő vezetők értelmetlen utasításai nagyobb stresszt okoznak az állománynak, mint a tényleges káresetek és mentések;
- az 50–55 éves vonulós kollégák daganatos megbetegedésekkel és szív-érrendszeri betegségekkel küzdenek, nyugdíj után sokan a 66–70 éves kort sem érik meg;
- egy súlyosabb betegség vagy egészségkárosodás esetén a jogalkotó 1 évvel a nyugdíj előtt az utcára teszi a szolgálatot teljesítőt;
- a krónikus létszámhiány miatt a törvényes szabadságok kiadása akadályozott, a túlmunkát nem fizetik ki 100%-ban, és csak a vonulós állomány heti 8 órával többet dolgozik ellenszolgáltatás nélkül;
- az irodákban ülő tisztek bére és rendfokozata aránytalanul magasabb a veszélyes, vonulós feladatot ellátó beavatkozó állományénál.
8. Visszamenőleges jogalkotás elutasítása, a szerzett jogok és a korkedvezményes nyugdíj visszaállítása:
A jogállamiság és az európai jogi normák alapelve a visszamenőleges hatályú jogalkotás tilalma és a szerzett jogok védelme. Azok a veterán tűzoltók, akik 25-30 évvel ezelőtt az akkor hatályos törvények szerinti 25 év szolgálati idő utáni korkedvezményes nyugdíj ígéretével szereltek fel, méltatlan helyzetbe kerültek a jogszabályok utólagos módosításával.
- Követeljük a 2012 előtti felszerelők számára a felszerelésükkor érvényben volt jogos kedvezmények és a korkedvezményes nyugdíj visszaállítását!
- A ténylegesen csizmát viselő, vonulós tűzoltók számára a 1,2-es szolgálati időszorzó törvényi garanciáját újra biztosítani kell. A 2012 után felszerelt új állomány számára pedig egy tisztességes, a valós fizikai és pszichés igénybevételt elismerő új rendszert kell kidolgozni.
Kérem fenti észrevételeim és javaslataim szíves figyelembevételét a törvénytervezet véglegesítése során.
Tisztelettel,
30 éves szolgálati idővel rendelkező tűzoltó!”




