Életpályamodellen dolgozik a rendvédelmi kar

Dobson Tibor szerint a bérek rendezése is szükséges.

Ősszel benyújtja a rendvédelmi életpályamodell egyes elemeire vonatkozó javaslatát a belügyminiszternek a Magyar Rendvédelmi Kar (MRK) – közölte Dobson Tibor tű. dandártábornok, az MRK elnöke. Ebben a költségvetés teherbíró képességére figyelemmel javaslatot tesznek a végrehajtói állomány illetményének rendezésére, a teljes életpályát felölelő modell kialakítására, amelynek része lehet egy életpálya-biztosítás bevezetése is.

Az életpályamodell a tervek szerint a katasztrófavédelem, a rendőrség, a büntetés-végrehajtás, a titkosszolgálatok és az Országgyűlési Őrség tagjaira vonatkozik majd. A dandártábornok emlékeztetett arra, hogy május közepén ismertette Orbán Viktorral a rendvédelmi életpályamodell egyes elemeire vonatkozó elképzeléseiket, amelyeket támogatásáról biztosított a miniszterelnök. Ezután Pintér Sándor belügyminiszter jóváhagyásával megkezdődtek az előzetes szakértői tárgyalások.

Dobson Tibor elmondta: tarthatatlan az az állapot, hogy a kezdő végrehajtói állomány, például a vonuló tűzoltók illetménye jelenleg a kiegészítő pótlék nélkül nem éri el szakmunkás minimálbér összegét. Vagyis a bérek rendezése szükséges. Ugyanakkor a modell a tanulmányoktól kezdve, például a lakáshoz jutáson át, a nyugdíjig tartalmazná egy biztonságos életpálya kritériumait. Mindez pedig, szándékaik szerint kiegészül majd egy, a teljes állományra vonatkozó életpálya-biztosítással.

Utóbbi megvalósításához külső, piaci forrás bevonását is lehetségesnek tartják, a biztosítók és az állam számára egyaránt kölcsönösen előnyös konstrukció keretében – sorolta a MRK elnöke. Hozzáfűzte, az előkészítő munka során javaslatot tesznek az életpályamodell megvalósításához szükséges jogszabályi változtatásokra is.

Rovat
Témakör