Húszezer forinttal próbált tűzoltót megvesztegetni

Húszezer forinttal próbált tűzoltót megvesztegetni

Egy férfi a kéményseprő-ipari közszolgáltató által jelzett hiba javítása helyett az eljárás megszüntetését akarta elérni.

Egy 53 éves férfit a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság Közép-pesti Katasztrófavédelmi Kirendeltsége hatósági ellenőrzés keretében nyilatkozattételre és iratbemutatásra hívta fel. Ennek az volt az oka, hogy az általa használt lakásban a kéményseprő-ipari közszolgáltató által korábban jelzett szabálytalanságok kijavítása nem történt meg.

A férfi levelet írt az ügyintéző tűzoltó főhadnagynak címezve. Ebben kérte az eljárás megszüntetését az iratok benyújtása nélkül, kifejtve az érveit.

Annak érdekében, hogy az eljárás megszüntetéséhez szükséges hatósági igazolások hiányában az eljárást megszüntessék, az illető egy 20 ezer forintos bankjegyet is elhelyezett a levélben. A pénzt a katasztrófavédelem levélbontó ügykezelője megtalálta, és az esetet jelentette a vezetőjének.

A Fővárosi Főügyészség hivatali vesztegetés bűntette miatt nyújtott be vádiratot a Fővárosi Törvényszékre. Aki hivatalos személyt a működésével kapcsolatban neki vagy rá tekintettel másnak adott vagy ígért jogtalan előnnyel befolyásolni törekszik, bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

Rovat
Témakör