Életveszélybe sodorná a munkavállalókat a kormány

Életveszélybe sodorná a munkavállalókat a kormány

A tűzvédelmi és a munkavédelmi törvény tervezett módosítására kiakadtak a szakmai és érdekvédelmi szervezetek.

A Lánglovagok Egyesület tiltakozása után a TSZVSZ Magyar Tűzvédelmi Szövetség is élesen bírálta azt a társadalmi egyeztetésre bocsátott salátatörvény-tervezetet, amelyben a tűz elleni védekezésről, a műszaki mentésről és a tűzoltóságról szóló 1996. évi XXXI. törvény módosításával szűkítenék a Tűzvédelmi Szabályzat készítésére és az éves tűzvédelmi oktatásra kötelezettek körét.

A TSZVSZ Magyar Tűzvédelmi Szövetség egyetért azzal a kormányzati törekvéssel, hogy az állam és a vállalkozások működése további egyszerűsítéseken és költségoptimalizáláson menjen át, de ez nem növelheti aránytalanul a tűzvédelmi kockázatokat, ahogyan az érintett előterjesztés teszi.

A szövetség hangsúlyozza: a törvénytervezet tűzvédelmi kockázati alaptól elrugaszkodott módosítási javaslata életveszélyes helyzetek teremtésére alkalmas, amely nagyban veszélyeztetheti nem csak az érintett gazdálkodó szervezet dolgozóit, hanem az épületben tartózkodók egészségét, testi épségét, a környező ingatlanok, rendeltetési egységek használóit, tulajdonát, adott esetben az adott ingatlan tulajdonosának az érdekeit is, a tűzoltói beavatkozás lehetőségeit, a tűzoltói beavatkozó állományt.

Munkavédelmi oktatás se lenne mindenhol kötelező

A salátatörvény a munkavédelemről szóló 1993. évi XCIII. törvényt is módosítaná, a jogszabály felhatalmazást adna a foglalkoztatáspolitikáért felelős miniszternek, hogy rendeletben határozza meg azon tevékenységeket, munkaköröket, álláshelyeket, amelyek esetén a munkavédelmi oktatás az általános oktatási tematika átadásával is teljesíthető.

Ezzel kapcsolatban az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés, a LIGA Szakszervezetek, a Magyar Szakszervezeti Szövetség, a Munkástanácsok Országos Szövetsége és a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma adott ki közös nyilatkozatot, amelyben felháborodásuknak adtak hangot az életveszélyes következményekkel járó törvénymódosítási tervezeten. A szakszervezeti szövetségek rámutattak, a kormány gyakorlatilag teljesen levenné a munkavédelmi tájékoztatási felelősséget a munkáltatók válláról, s kontroll nélkül a munkavállalókra bíznák, ismerjék meg a rájuk váró munkahelyi veszélyeket és az esetleges balesetek megelőzésének módját.

Egyeztetés szükséges

A szakmai és érdekvédelmi szervezetek mind a tűzvédelmi, mind a munkavédelmi törvény tervezett módosításának visszavonását kérik, egyúttal az egyeztetés fontosságára, szükségességére hívják fel a figyelmet.

Rovat
Témakör