A szív üzenete

2013 karácsonyán a következő gondolatokkal szeretnénk köszönteni kedves Olvasóinak.

Az év végén mindig azt a misztériumot keressük, amelyet év közben folyamatosan elveszítünk. Szeretnénk az égbolt bölcsességével bírni, de csak kicsinyes vágyainknak tudunk megfelelni. Mindig fontosabb dolgunk van, mintsem észrevegyük a lényeget: nem önmagunkért vagyunk ezen a bolygón, hanem egymásért!

A szeretet ünnepén szeretnénk feltöltődni azzal az energiával, melyet a mindennapokon elfecsérelünk. A ki nem mondott éltető szavak kettős frusztrációt okoznak: szégyelljük kimondani, azután bánjuk, hogy nem mondtuk ki.

A karácsony a FÉNY diadala, ilyenkor a sok milliárd közös gondolat energiája csillagokat gyújthatna meg. Én megelégednék azzal is, ha minden szívben egy egész éven át pislákoló gyertyácskát lobbantana lángra. Ahogy csöpp gyermekeink őszinte mosolya és eltávozott szeretteink emléke.

Tűzoltó bajtársaink idei veszteséglistája számomra egy kicsit feketévé teszi ezt a karácsonyt. Érthetetlenül, fiatalon, túl értékesen és váratlanul mentek el! Újra leírom, a mi szívünk a szeretetre teremtetett, s mert titokzatos kapcsolatban áll a lélekkel, a gonoszságba gyorsan beleroppan.

A szív azt üzeni: SZERESS! Hinni, szeretni, szolgálni!

Azt HISZEM, Isten nem egy szakállas bácsi, aki fenn ül az égben egy szép széken, hanem egy olyan érzés, mely belőlünk árad szét a világegyetem minden részébe. Gondolataink, érzéseink behálóznak, átszőnek minden egyes élőlényt, magunkat, egymást. Kölcsönhatásban vagyunk egymással.

Mi magunk közösen vagyunk Isten.

Tudom, hogy a zselés szaloncukrot szeretik a legtöbben, ennél fogva Istennek tetsző. A gyerekek (és a felnőtt gyerekek is) biztosan élvezni fogják azt a játékot, amikor minden titkos helyre eldugott cukor megtalálása után puszi jár.

A puszi nagyon emberi és egyben Isteni!

A játék lényege nem is az eldugott édesség megtalálásában van, hanem az együttlétben!

Hajrá! Puszira fel!!!

Apropó, míg el nem felejtem! A szívünk lángja mellett – ami azért nem nyílt lángnak minősül – nagyon figyeljünk oda minden nyílt téri – gáztűzhely, gyertya, csillagszóró, petárda, cigaretta – égésre, parázslásra! A karácsony tragédia nélkül a legideálisabb, jobb felkészülni, mint megijedni, kapkodni.

Kérem olvassák el és fogadják meg az ünnepi tűzmegelőzési tanácsainkat!

Karácsonyfatűz-mentes ünnepeket kíván a Lánglovagok.hu Szerkesztősége

Minden kedves Olvasónak szeretettel és puszival teli, tűzmentes karácsonyt kívánok a Lánglovagok.hu tűzoltóportál nevében.

Rovat
Témakör