A szeretet ünnepén

Kedves Olvasó!

Rohan az idő! Szinte észrevétlenül, újabb év vége közeledik. Születésünk napja mellett talán az év vége az az időpont, amikor a legtöbbünk átgondolja az elmúlt időszakot, a sikereket és kudarcokat.

Ilyenkor készítik el a cégek, testületek mérlegeiket és egyéb statisztikáikat.

A krízisszervek – mentők, rendőrök, tűzoltók – sem kivételek ez alól, összegződnek a statisztikai adatok számai, melyek végeredményeiből pozitív vagy negatív következtetéseket lehet levonni. Ezek a számadatok az operatív munkát végző végrehajtó személyzet számára azonban a hátrahagyott esztendő nagyon is kézzel fogható valóságát jelentik: vérrel borított, sokkos áldozatokat, sokszor felismerhetetlenségig szétroncsolódott holttesteket, személyes és családi tragédiákat…

A személyes érintettség kapcsán és egyébként is mindnyájunkban dolgoznak az értelmi és érzelmi motivációk, s dolgozik az életösztön. Ezt azért említem, mert a legtöbbször minket is – kik a mentőautóban operálunk, életeket mentünk, tüzet oltunk, szolgálunk és védünk – megvisel a látvány, az élmény. Ilyenkor eszünkbe jut a “mi lett volna, ha…”, eszünkbe jutnak saját szeretteink, s a legszívesebben szeretnénk az eseményeket meg nem történtté tenni.

Sajnos ezt azonban nem lehet, így nem marad más, mint az eltökélt szándék annak érdekében, hogy ne történhessenek további tragédiák. A megelőző tevékenység, ami ugyanannyira fontos, mint a mentés, folyamatos, hiszen a felvilágosítással is életet, életeket menthetünk!

Ennek érdekében mindenki ténykedik a maga szakterületén. Az év vége az a tipikus időszak, mely nemcsak ránk tűzoltókra, de bajtársainkra, a rend őreire és a mentőkre is többlet feladatot ró. Minden tekintetben, hiszen annak ellenére, hogy év végén fokozódik a megelőző propaganda, mégis több az operatív feladat, melyek a szeretet ünnepén jobban igénybe veszik a mentőszemélyzet idegeit, érzelmeit.

Nem akarom magamat ismételni, hiszen amit két évvel ezelőtt, az év végi ünnepek kapcsán – tűzmegelőzési vonatkozásban – leírtam, azóta sem veszített semmit aktualitásából. Kérem a kedves olvasót, hogy klikkeljen a következő, idézőjelek között található, aláhúzott címre és szívlelje meg a biztonságot adó jó tanácsokat: “Karácsony tragédia nélkül”.

Azonban ez nem elég, mert a propaganda nem jut el mindenkihez! Gyönyörűséges szépségeink, csöpp gyermekeink még nem elég érettek, tapasztaltak a veszély felméréséhez, drága szüleink, öregjeink már nem eléggé figyelmesek, erősek. Ők azok a rizikócsoportok, akik fokozottabb figyelmet igényelnek! Több odafigyelést és törődést!

Továbbá azok az egyedül élő idős emberek is, akik magányosan tengetik napjaikat. Sajnos mindnyájunk környezetében, szomszédságában élnek ilyenek. Erejük fogytán, reményt vesztve, elhagyatottan próbálják túlélni, tőlük telhető módon a mindennapokat…

Bár ha rokoni kapcsolat nem is fűz össze velük, de a személyes, szomszédi ismeretség bátorítson fel bennünket, hogy legalább karácsony tájékán becsöngessünk és hallgassuk meg őket, kérdezzük meg: “Hogy van, segíthetünk-e valamiben?”.

Minden nap eszembe jutnak – de különösen december végén – Teilhard de Charden sorai:
“Miután meghódítottuk a világűrt,
leigáztuk a szeleket, a tenger hullámait,
és úrrá lettünk a gravitáción,
Eljön a nap, amikor Isten dicsőségére
megtanulunk bánni a szeretet erejével.
Azon a napon, az emberiség történetében,
másodízben fedezzük fel majd a tüzet.”

Kedves Olvasó! Nem igét akarok hirdetni. Az ember társas lény, gyermekként és megöregedve, magányosan is igényli a törődést. A törődés, az odafigyelés pedig a magányos ember számára egyet jelenthet az élettel!!!

Ez az igazi megelőzés!!! A másikra figyelés, a törődés óriási motiváció, hajtóerő!

A Lánglovagok nevében kíván egymásra odafigyelő, szeretetteljes, tűzmentes ünnepet e sorok írója.

Rovat
Témakör