Parlamentben az összeférhetetlenség ügye

Egy országgyűlési képviselő írásbeli kérdést nyújtott be a belügyminiszternek a katasztrófavédelmi főigazgató-helyettest is érintő összeférhetetlenség miatt.

„Lesz-e következménye a katasztrófavédelmi vezetők jogellenes álláshalmozásának?” címmel intézett írásbeli kérdést a belügyminiszterhez Harangozó Tamás országgyűlési képviselő. Az MSZP-s képviselő úgy látja, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) több vezetője a szolgálati törvénnyel ellentétesen tagja a BM Heros Zrt. igazgatóságának.

Harangozó Tamás megjegyzi, mivel a BM Heros Zrt. felett a tulajdonosi jogokat az OKF gyakorolja, ezért Bakondi György főigazgatónak tisztában kellett lennie azzal, hogy saját hivatásos állományú, vezető beosztású alárendeltjei a részvénytársaság vezető tisztségviselői.

Az országgyűlési képviselő arra kíváncsi Pintér Sándortól, hogy a tulajdonosi jogkör gyakorlójaként ki döntött a BM Heros Zrt. vezetői tisztségviselőinek kinevezéséről, lesz-e következménye annak, hogy az összeférhetetlen helyzet az OKF egész vezérkarának tudomásával évek óta fennállhatott, illetőleg indul-e belügyminiszteri vizsgálat annak tisztázására, hogy miként tölthetnek be éve óta összeférhetetlen gazdasági tisztséget az OKF vezetői.

Harangozó Tamás kérdésként veti fel, hogy a változásbejegyzési eljárás során benyújtott nyilatkozatokban jelezték-e az érintettek, hogy velük szemben a szolgálati törvény alapján összeférhetetlenség áll fenn. Ha nem, akkor a vélhetően valótlan tartalmú nyilatkozatoknak lehetnek-e fegyelmi vagy akár büntetőjogi következményei.

Öt vezető érintett

Ahogy a Lánglovagok.hu felhívta a figyelmet, Tollár Tibor tű. vezérőrnagy, gazdasági főigazgató-helyettes az igazgatóság elnöke, Bérczi László tű. dandártábornok, országos tűzoltósági főfelügyelő és Hrabovszky Pál tű. ezredes, műszaki főosztályvezető az igazgatóság tagja, Halcsák József tű. ezredes, revizori főosztályvezető és Mecsei Judit tű. ezredes, ellenőrzési szolgálatvezető a Felügyelő Bizottság tagja.

A Belügymisztérium a tűzoltóportál érdeklődésére arra az álláspontra helyezkedett, hogy a szolgálati törvény tiltása ellenére nincs összeférhetetlenség az OKF-es vezetői munkakör és a gazdasági társaságnál betöltött tisztség között. Ezt azonban nem tudták alátámasztani jogszabályra való helyes hivatkozással.

Mindeközben

Az összeférhetetlenségi ügyben nem érintett Pethő István Ferenc, a vezérigazgató általános helyettese, korábbi vezérigazgató – csaknem 20 év után – távozott a BM Heros Zrt.-től, és a Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság gazdasági igazgatóhelyettese lett. A tűzoltó alezredest április 8-án, ünnepi állománygyűlésen iktatták be.

Rovat
Témakör