Megtévesztés tűzoltó készülékekkel Siófokon

Az ismeretlen személy fenyegetéssel próbálja vásárlásra kényszeríteni a cégeket.
A Somogy Vármegyei Kormányhivatalhoz és a katasztrófavédelemhez is több bejelentés érkezett, hogy egy férfi a katasztrófavédelemre és a helyi önkormányzatra hivatkozva téveszti meg a cégeket Siófokon.
A Somogy Vármegyei Kormányhivatal tájékoztatása szerint az ismeretlen azzal fenyegeti az üzleteket, vállalkozásokat, hogy a 6 kg-nál kisebb tömegű tűzoltó készülékeik nem megfelelőek, viszont tőle tudnak vásárolni megfelelő eszközt, ellenkező esetben pedig az ügyet jelentenie kell az illetékes hatóságnak.
Mi a valóság?
Az Országos Tűzvédelmi Szabályzatról szóló 54/2014. (XII.5.) BM rendelet szerint legalább 2 kg töltettömegű, vízalapú tűzoltó készülékek esetén legalább 2 l töltettérfogatú tűzoltó készülékeket kell készenlétben tartani. Tehát nem igaz, hogy a 6 kg oltóanyagtöltetnél kevesebbet tartalmazó nem megfelelő. Ráadásul néhány esetet kivéve nem is az oltóanyagtöltet súlya, hanem az oltásteljesítmény mérvadó a készüléknél.
Az üzletekbe betévedő, olykor megtévesztően hatósági jelleget sugalló öltözékben megjelenő embereknek nem érdemes hinni tűzvédelmi kérdésekben, pláne akkor nem, ha hatósági eljárással fenyegetőzve akarnak gyorsan pénzhez jutni.
Ha ilyen történik, meg kell köszönni a tájékoztatását, el kell kérni az elérhetőségét, mert ha csalássorozatról van szó, könnyebb lesz a rendőrségnek a nyomára akadnia.




