Húszéves a FER Tűzoltóság

A MOL leányvállalata nem csupán egy létesítményi tűzoltóság, hanem egy műszaki szakmai fejlesztőközpont.

Megalakulásának huszadik évfordulóját ünnepli a MOL Nyrt. létesítményi tűzoltósága, a FER Tűzoltóság és Szolgáltató Kft. A Dunai Finomító és a Dunamenti Erőmű tűzvédelmének ellátására – az állami működtetésű üzemi tűzoltó-parancsnokságot felváltva – 1995-ben alakult meg a FER Tűzvédelmi Szolgáltató Egyesülés. A szervezet 2008-ban alakult át gazdasági társasággá, majd 2013-ban egyesült a TMM Tűzoltó és Műszaki Mentő Kft.-vel. Ma Százhalombattán túl Komáromban, Algyőn, Tiszaújvárosban, Szajolban és Csepelen rendelkezik telephellyel.

Gombor István, a FER Tűzoltóság alapító igazgatója (Fotó: Kis-Guczi Péter)
Gombor István, a FER Tűzoltóság alapító igazgatója
(Fotó: Kis-Guczi Péter)

Az évforduló alkalmából a százhalombattai finomítóban április 21-én tartott ünnepségen Gombor István, a FER Tűzoltóság alapító igazgatója a kezdeti nehézségekről szólva elmondta, hogy az akkori finomítói tűzvédelemre vonatkozó jogszabályok elég elavultak voltak, az állami szabályok egyszerűen hiányoztak, így az 1996-os tűzvédelmi törvényig vakrepülésben igyekeztek megfelelni az elvárásoknak. A másik komoly problémát a rendkívül elavult tűzoltógépjármű-állomány megöröklése okozta, 15-20 éves Rábákkal kezdték meg a tűzoltási feladatok ellátását.

Gombor István felidézte, hogy az indulás után egy hétéves gépjármű-technikai fejlesztési tervet állítottak össze, és ebben már megjelent, az üzemi tűzoltás és a tartálytűzoltás technikailag is el kell, hogy váljon egymástól. Az alapító igazgató rendkívüli sikerként értékelte, hogy egy 2005-ös nemzetközi konferencián egy 20 ezer köbméteres, teljes felületen égő tartály tüzét 47 másodperc alatt oltották el.

Pimper László, a FER Tűzoltóság és Szolgáltató Kft. ügyvezetője, a FER Tűzoltóság parancsnoka beszélt arról, hogy mind a FER, mind a TMM a kezdetektől fogva műszaki szakmai fejlesztőközpontként működött. A két tűzoltóság folyamatosan rivalizált, ezáltal ösztönözte egymást a fejlesztés terén. Példaként említette, hogy a cserefelépítményes rendszert Tiszaújvárosban honosították meg elsőként, míg Százhalombattán a cserefelépítményes rendszerre kialakított oltóközpontot valósították meg.

Takács Árpád tű. dandártábornok, országos iparbiztonsági főfelügyelő kijelentette: az elmúlt évtizedekben a FER az ország egyik legjobban felszerelt, legjobban kiképzett, legelhivatottabb és legfegyelmezettebb létesítményi tűzoltóságává vált. Fasimon Sándor, a MOL Magyarország ügyvezető igazgatója közölte: számára a FER nem csupán egy jogszabályi kötelezettség.

Rovat
Témakör