Vizitdíjmentesség korlátok közt
Tűzoltás közben előfordulnak sérülések. Tetszik, vagy sem, ez így volt, így lesz. A legnagyobb óvatosság mellett is előfordul. Vagy van épeszű ember, aki azt hinné, hogy a tűzoltó akarattal sérül meg? Alig hinném. Arról nem is beszélve, hogy a tűzesetek helyszíne nem igazán felel meg a balesetvédelmi előírásoknak. Lehet, hogy valamikor megfelelt, de a tűz, vagy robbanás, vagy az ok, amiért kihívták a tűzoltókat, jelentősen átalakította a helyszínt. Végül is veszélyhelyzetről van szó, s itt szó szerint bármi előfordulhat. Elő is szokott, a mi életünk már csak ilyen.
A vizitdíj intézményét már sok esetben magyarázták. Az, hogy ki, mit hisz, az a magánügye. Hogyan is kérdőjelezhetné meg egy koszos tűzoltó az Istenek honából érkező intézkedéseket?
De azért a kőtáblákkal lehetett valami baj, talán a papok szóltak? Nemzetünk templomában az üdvözültek beszélgetése során talán kiderült, hogy ez kissé elhibázott parancsolat volt. Vagy mégis lehet valami az imában? Nem tudom, de átvésték a szöveget.
Nos, tehát arról van szó, hogy a tűzoltás során megsérült tűzoltóktól nem szednek vizitdíjat. Persze a hír ennél bővebb, de most csak a tűzoltókkal akarok foglalkozni. Ha már tűzoltó lennék. Ezt csak azért írom, mert nem szeretném, ha azzal vádolnának, hogy a többi hivatás nem érdekel. Hiszen ki tudja, hogy az evangéliumok odafenn hogyan szólnak? Én, mint Ördög, talán joggal tartok a pokol tüzétől. Nagyon nem égethet engem, de a szégyen! Azt el akarom kerülni. Mert ha baj van, nekem szégyellnem kell magam. Csak nekem.
Tehát a tűzoltásnál tartunk. Ha egy tűzoltó megsérül, nem kell fizetni. Még jó! Ez szerintem nem kivétel a szabály alól. Már csak azért sem, mert ha nem avatkozunk be, akkor sok polgár sérülhet meg. Talán el lehet fogadni, hogy a tűzoltó a többi ember érdekében teszi a dolgát. No és az sem mellékes, hogy védjük a közintézményeket, például azokat is, ahol az említett szabályokat kidolgozták. Érdekes lenne, ha teszem azt a veszélyre és a várható vizitdíjra hivatkozva az oltás helyett inkább árajánlatot kérnénk az Egészségügyi Minisztérium oltására.
Most nézzük meg, mit jelent a sérülés? Csak külsérelmi nyomokat? Vagy akár más, a tűzoltással összefüggő sérülést? Csak azért kérdezem, mert a tűzoltásnál több fajta sérülés fordulhat elő. Például én, aki egyáltalán nem vagyok fontos, komoly hörghurutot kaptam ajándékba tűzoltások során. Ez, persze, nem jelentkezett azonnal. Ennek oka egyszerű. Arról van szó, hogy a védőruha alatt a hőmérséklet akár 65 celsius fok is lehet. Ha leveszem a ruhát (le kell venni, mert elpusztulok), akkor a hőmérséklet különbsége akár 50 fok is lehet. Azonnal. Ez nem igazán hasznos a szervezet számára. S a baj csak napokkal később tűnik fel, mikor is már éppen nem vagyok tűzoltó, mert éppen nem káresetnél vagyok.
Ez csak példa volt. Sok olyan egészségkárosodás létezik, amely nem azonnal jelentkezik. Beszélhetnénk a később jelentkező tünetekről, vagy akár a felhalmozódó hatásokról. Ilyen hatás például a fokozatosan jelentkező ízületi kopás is, mely eléggé jellemző a hivatásunkra. A sor hosszú, nem akarom részletezni hely és idő hiányában.
S hogy a hatás évekkel később jelentkezik? Nem baj, majd fizetjük a vizit, a kórházi, meg az egyéb díjakat, csak a költségvetésnek legyen jobb. S ezt hívják méltányosságnak. Köszönjük.