Nem fáj a BM-nek a tűzoltó doktorszolgálat megszűnése

Nem fáj a BM-nek a tűzoltó doktorszolgálat megszűnése

A Belügyminisztérium magyarázata szerint a Készenléti Egészségügyi Szolgálat működtetése nem tartozik a tűzoltói alapfeladat-ellátáshoz.

„Egy adott kárhelyszínre a doktorszolgálattól függetlenül – amennyiben orvosi segítségre is szükség volt – az Országos Mentőszolgálat egysége eddig is riasztva volt, és ez ezután is így fog történni. A fővárosban, mint ahogy egyébként az egész országban, az elsődleges orvosi, egészségügyi tevékenységet az Országos Mentőszolgálat végzi, a szerződés lejárta tehát semmiféle kockázatot nem hordoz magában a kárhelyszínen történő beavatkozások során.” – közölte Rétvári Bence, a Belügyminisztérium államtitkára Harangozó Tamás országgyűlési képviselő (MSZP) „A jövőben is működni fog tűzoltó doktorszolgálat?” című írásbeli kérdésére.

Ahogyan a Lánglovagok.hu beszámolt róla, a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóságon (FKI) mintegy 20 év után szűnt meg a Készenléti Egészségügyi Szolgálat, amely a veszélyes kárhelyeken orvosszakmai tevékenység végezésére, valamint a tűzoltók egészségügyi biztosítására volt hivatott.

Rétvári Bence azt is közölte, hogy az FKI az állomány egészségügyi, pszichológiai ellátása érdekében Egészségügyi Ellátó Központot működtet, amely biztosítja az igazgatóság teljes személyi állománya, így a fővárosi tűzoltók egészségügyi, pszichológiai alapellátását is. A tűzoltó doktorszolgálat az FKI és a Tűzoltó Doktor Nonprofit Kft. között létrejött szolgáltatói szerződés alapján 2023. február 21-ig működött, ennek a működtetése nem tartozik a tűzoltói alapfeladat-ellátáshoz.

Rovat
Témakör