LÖTOSZ a tűzoltóságok riasztási rendszeréről

A Létesítményi és Önkéntes Tűzoltóságok Országos Szövetsége (LÖTOSZ) elnöksége legfontosabb feladatának a szakmai érdekképviseleti munkát tekinti. Ezt a tűzvédelemben, az egyes településen élőket hátrányosan érintő meglévő különbségek csökkentése érdekében végezzük. Az elmúlt 15 évben alapított önkéntes tűzoltóságok a múlt év decemberéig önálló működési területükön az ország területének 20%-án közel 1,5 millió lakos elsődleges védelmét biztosították, és évente majd 20 ezer káreseményt önállóan számolt fel, ezzel folyamatosan a gyakorlatban bizonyították alkalmasságukat a mentő tűzvédelmi feladatok ellátására.

A januártól életbe lépett katasztrófavédelmi törvény az önálló működési területen való feladatellátás kötelezettségét az államosított hivatásos tűzoltóságokhoz rendelte, miközben az önkéntes tűzoltóságokat átnevezte önkormányzati tűzoltóságokká. A törvény végrehajtását biztosító alacsonyabb szintű jogszabályok, szakutasításosok több ponton az önkormányzati tűzoltóságok korábbi működési rendjét megváltoztatták, ezzel az önálló, felelős kárelhárító munkájuk feltételei nem minden esetben biztosítottak.

E jogszabályok okozta anomáliákat is hangoztatva kerülnek átalakításra a rendkívül költséghatékonyan működő önkéntest-önkormányzati tűzoltóságok több helyen katasztrófavédelmi őrssé. Történik ez annak ellenére, hogy a működési költség így nagyságrendekkel nagyobb lesz.

A Pest megyei Pomázon előfordult, egy személy sajnálatos halálához vezető lakástűz a közvélemény figyelmét is ráirányította a riasztási rendszer változásból fakadó hibáira. A 13/2012. számú OKF Főigazgatói intézkedésnek megfelelően minden telefonon történő segélyhívás a megyei ügyeletekre érkezik, ahonnan a bejelentés értékelése után több lépcsőben történik a kárhelyhez legközelebbi tűzoltóság riasztása, holott az eddig működő közvetlen riasztási lehetőség ki van építve, de a megyei ügyeletekre érkező tűzjelzések közvetlenül nem kapcsolhatók ki a legközelebbi tűzoltóságra. A LÖTOSZ tagszervezetei megerősítették, hogy több, a pomázihoz hasonló időveszteséget okozó jelzésátadás a vonulási területükön is előfordult, szerencsére kevésbé súlyos következményekkel.

A LÖTOSZ elnöksége megdöbbenéssel vette tudomásul, és tiltakozását fejezi ki az miatt, hogy a pomázi tűzeset kivizsgálása során az eljáró Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság a tények figyelmen kívül hagyásával téves megállapításokat tett, és azt a sajtó nyilvánosság elé tárta. A jogszabályok által szakmai irányító-, felügyeleti szerv eljárása nélkülözte az objektivitást, ezért a született eredmény nem biztosítja a valós problémák felszínre kerülését, az ebből következő, szakmailag indokolt, országosan alkalmazható, szükséges módosítások elvégzését.

A lakosság védelme érdekében szükség van a hivatásos és önkormányzati tűzoltóságok együttműködésére, az ezt biztosító szabályzókra és azok mindenki általi betartására. A LÖTOSZ elnöksége az önkormányzati tűzoltóságok vonulási területén élők élet- és vagyon biztonsága, védelme érdekében elvárja, hogy a működés során felszínre kerülő hibákról tényszerű, szakmailag megalapozott párbeszédre legyen lehetőség a jogi és egyéb szabályokat alkotó és a végrehajtó szervezetek között.

A LÖTOSZ elkötelezett abban, hogy Magyarországon, más Európai országokhoz hasonlóan, jól működő, gyors és hatékony riasztási rendszer működjön.

Rovat
Témakör