Képsorokkal a portálról

A Tűzoltó filmklubban ezúttal a Lánglovagok.hu tűzoltóportált mutatták be.

Az internetes újság tevékenységéről a megalakulása óta eltelt nyolc év munkáját felölelő válogatás, a kronologikus sorrendbe állított érdekes, ideget borzoló, vagy éppen tartalmában sokat mondó, néha pedig derűs fotók beszéltek. A Tűzoltó Múzeum október 27-i filmklubjának vendége, a portál főszerkesztője és egyben egyik alapítója, Kis-Guczi Péter számolt be teljes részletességgel a portálról minden megtudható és a laikus számára háttérben rejlő információról.
 
Sorjáztak a képek és a főszerkesztő, aki a fotók java részét maga is készítette, csalhatatlan biztonsággal kommentálta az eseményeket.
 
Később szó esett még a fotósok kárhelyszínen végzett pszichikailag megterhelő munkájáról, és a bulvársajtó fotósainak néha ellenérzést keltő túlkapásairól is. Ezen kívül, a szép számú látogató érdeklődésétől kísérve ismétlésként levetítettük a fővárosi tűzoltók 2006-2008-as káreseteinek összefoglaló kisfilmjét.

Rovat
Témakör