Köszöntő Szent Flórián és Szent György napja alkalmából

Kedves Olvasó!

Újra itt van a május, amely számomra az év legszebb hónapja.

A természet éves ciklusa újra kezdődik, s ez az újjászületés magával hozza a fényt, a megújuló életerőt az élet illatát. E felfrissülést minden korban ünnepelték az emberi kultúrák, melyben az élet igenlésének vágya jutott kifejezésre.

Az életigenlés a XXI. század modern világában – mely kor a veszélyhelyzetek megsokszorozódását hozta magával – szoros kapcsolatban áll az életvédelemmel. Éppen ezért talán nem véletlen, hogy az ősi ünnepi rítusok mellett ilyenkor tavasszal ünnepelnek az életvédelmi krízisszervek is. Az ő ünnepük az újjászületés, a népi hagyományok, közösségi tradíciók és mindenfajta földi élet közös ünnepe.

Szent György napja alkalmából idén is ünnepeltek a rend őrei. A rengeteg egyenruhás mellett sok civilbe öltözöttet is láttam. Ezt azért tudom, mert elárulták magukat: mindahányuk szemében ugyanazt a csillogást, arcukon ugyanazt a büszkeséget láttam, ami tűzoltó bajtársaim tekintetéből sugárzik a tűzoltók ünnepe, Szent Flórián napja alkalmával. De nem csak ilyenkor, hisz ez a csillogás az elkötelezett hivatástudat tükre, melynek alapja a Szent Flórián által is jelképezett segíteni akarás, bátorság, bajtársiasság.

A szolgálat ma bizony sokszor nehéz, hiszen a szürke hétköznapok monotonsága és taposómalma, az anyagi nehézségek és a látszólagos eredménytelenségek néha elcsüggesztenek és elkedvetlenítenek. De az a szolgálattétel, az az áldozathozatal, mely belülről táplálkozik, amely verejtékünktől, könnyeinktől, vérünkkel áztatott, mindig igazolja önmagát. Nagy szavak ezek, melyek akkor kapnak igazán értelmet, amikor segíthetünk a bajban lévőkön, emlékezve elődeinkre és hősi halottainkra.

Tisztelt Mentők, Orvosok, Ápolók, Rendőrök, Tűzoltók! Ti bátor lányok, asszonyok és férfiak!

Flórián napján mindnyájatokhoz szólnak e sorok, hisz közös a cél és közös a sorsunk: segítségnyújtás, áldozathozatal, önfeláldozás.

Belső hajtóerőként lobogjon bennetek mindig az élet szeretete, a segítségadás öröme, hivatásunk szeretete!

Baráti és bajtársi üdvözlettel kívánok erőt, egészséget.

Rovat
Témakör