Tűzoltó készülékes álkarbantartót fogtak

Tűzoltó készülékes álkarbantartót fogtak

Több tízezer forintot kért a csaló, amiért a porral oltók áttörölgetése járt és hamis számla.

Többrendbeli csalás és hamis magánokirat felhasználása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt a Fonyódi Rendőrkapitányság eljárást indított egy 38 éves férfival szemben.

A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint N. Károly július 15-19. között több balatonlellei üzletet is felkeresett, magát tűzoltókészülék-hitelesítőnek kiadva. A csaló szakértelmet imitálva, a porral oltókat alaposan áttörölgette, a gondos műveletért pedig több tízezer forintot kért el, melynek átvételét hamis számlával igazolta.

A fonyódi rendőrök N. Károlyt július 22-én Balatonlellén fogták el. A nyomozók a férfit gyanúsítottként hallgatták ki. Az eljárás során felmerült, hogy a gyanúsított az ország különböző pontjain is követett el hasonló bűncselekményeket, így a Fonyódi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya várja mindazon személyek jelentkezését, akiket az elmúlt időszakban hasonló módon megkárosítottak.

A rendőrség kéri, hogy aki maga is a bűncselekmény áldozatává vált vagy a bűncselekménnyel kapcsolatban további információval rendelkezik, jelentkezzen személyesen a Fonyódi Rendőrkapitányságon (8640 Fonyód, Vitorlás utca 2.), vagy hívja a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját +36 82 502-700-as telefonszámon, illetve névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést az ingyenesen hívható + 36 80 555-111 „Telefontanú” zöldszámán, továbbá a 107 vagy a 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén.

Rovat
Témakör