Nem akadály a tűzoltóknak

A katasztrófavédelem szerint tűzvédelmi szempontból nem problémás a karácsonyi vásár Újbudán.

Szemmel láthatólag nem kis feladat elé állítja a fővárosi tűzoltókat, ha az Allee Bevásárlóközpontot vagy a Fehérvári úti Vásárcsarnokot kell megközelíteniük a Kőrösy József utcán át, ott ugyanis idén is karácsonyi vásárt rendeztek. A főváros tulajdonában és a kerületi önkormányzat kezelésében lévő utca a pláza miatt tűzoltási felvonulási útnak, illetve területnek számít.

Minimális elvárások

Az Országos Tűzvédelmi Szabályzat (OTSZ) definíciója szerint a tűzoltási felvonulási terület „az építmények tűzoltására, mentésre szolgáló a homlokzat előtt létesített, megfelelő teherbírású, szilárd burkolatú, terület (út) – amelynek méretét a tűzvédelmi szakhatóság állapítja meg -, s amely a tűzoltás technikai eszközeinek (emelőkosaras gépjármű, gépezetes létra, gépjárműfecskendő), és a tűzoltóegységek a rendeltetésszerű működésének feltételeit biztosítja”. A tűzoltási felvonulási út pedig „a tűzoltási felvonulási terület megközelítésére szolgáló megfelelő teherbírású, szilárd burkolatú, a tűzoltógépjárművek közlekedésére alkalmas út”.

Az OTSZ szerint a tűzoltási felvonulási útnak olyannak kell lennie, hogy a tűzoltógépjárművek (emelők) a helyszínt biztonságosan, tolatás nélkül el tudják hagyni. A tűzoltási felvonulási terület hossza az épület felvonulási terület felé néző homlokzatának teljes hosszán biztosítja a beavatkozás és mentés feltételeit, szélessége legalább 6 méter. A mentési helyek előtt legalább 7,5 méter széles – jól látható módon jelölt – talpalási hely van kialakítva. A mentési homlokzattól a hosszanti tengely távolsága 8–14 méter.

Terjeszkednek az árusok

Az Allee tűzoltási felvonulási területe a Váli utcából és az Október huszonharmadika utcából közelíthető meg. Ahogy a fényképen is látszik, előbbi az árusok által teljesen el van torlaszolva.

A Váli utca felől a behajtás (Fotó: Kis-Guczi Péter)
A Váli utca felől a behajtás (Fotó: Kis-Guczi Péter)

A kihelyezett termékek eltávolítása után azonban a tűzoltóautóknak elegendő hely áll rendelkezésre a behajtásra, egészen a csülkösbódéig, ott ugyanis – figyelembe véve a tető kinyúlását – a kihelyezett asztalok félretorlása esetén sincs nagy esély egy emelőkosaras gépjármű továbbhaladására, hacsak a földön lévő vasgömböket sikerül valahogy a kerekek közé, az alváz alá küzdeni.

Biztos elfér a tűzoltóautó a csülkösbódé mellett? (Fotó: Kis-Guczi Péter)
Biztos elfér a tűzoltóautó a csülkösbódé mellett? (Fotó: Kis-Guczi Péter)

Az idei vásárt már nem az Allee, hanem az önkormányzat szervezte. Az önkormányzat tulajdonában lévő BUDA-HOLD Kft. ügyvezetője, Kiss-Leizer Gábor a Lánglovagok.hu érdeklődésére elmondta, a november 24-től december 24-ig tartó vásárral kapcsolatos bejelentést a katasztrófavédelem felé megtettették.

Helyszíni ellenőrzést tartottak

Győrfi Gábor tű. százados, a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság hivatalvezetője a tűzoltóportállal közölte, december 8-án hatósági ellenőrzést tartottak a területen, mely során vizsgálták a tűzoltási felvonulási terület megközelíthetőségét. Ehhez segítségükre volt egy magasból mentő gépjármű is. Az ellenőrzés során tűzvédelmi hiányosságot nem tapasztaltak.

Rovat
Témakör