Magasról tettek a tűzcsapra az útfelújításnál Újbudán

Magasról tettek a tűzcsapra az útfelújításnál Újbudán

A fővárosi önkormányzatnál a tűzvédelem nem játszik.

Tavaly nyáron fejeződött be az útfelújítás Budapesten, a XI. kerületben az Október huszonharmadika utcában. Ennek során megújult az útburkolat, a járda és a vízvezeték is. A Budapesti Közlekedési Központ a honlapján ennek kapcsán is büszkén hirdette, hogy élhetőbbé teszik a fővárost.

De nézzük csak, mit műveltek az egyik föld feletti tűzcsappal! A Google Utcakép szerint addig a járdán lévő kijelölt parkolón kívül volt, bár az sem volt megfelelő, mert nem hagytak ki neki 1 méter sugarú körben szabad helyet, amire szüksége van a tűzoltóknak. Most pedig konkrétan a kijelölt, fizető parkolóhelyen belül van.

Ideje lenne elgondolkoznia a tulajdonos fővárosi önkormányzatnak, a forgalomtechnikai kezelő Budapest Közút Zrt.-nek, hogy érdemes-e folytatni ezt a dilettáns, a tűzvédelmet semmibe vevő tevékenységet, amelyre minden mondható, csak az nem, hogy élhetőbbé teszik vele Budapestet.

Rovat
Témakör