Autósokra tolja a felelősséget a katasztrófavédelem

Autósokra tolja a felelősséget a katasztrófavédelem

A tűzoltási felvonulási területről a facebookos poszt nem éppen arról szól, amiről kellene.

Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság a Facebook oldalán az alábbi szöveggel állt elő:

„Tudod, miért életbe vágó, hogy erre a sárga felfestésre semmiképp se parkolj ⁉️

Mert tűz esetén ennek a magasból mentőnek is le kell valahogy parkolnia például ezelőtt a középmagas (legalább 14 méter magas) épület előtt. 🚒S mint ahogy látszik, méretéből adódóan bizony jókora helyre van szüksége.

A gépjárművezetők folyamatosan képezik magukat, hogy minél ügyesebben parkoljanak, de a 2,9 méter szélesség és 11 méter hosszúság adott. 😉

Ezért jelölik táblával és útburkolati jellel is a tűzoltási felvonulási területet, amit tűzoltás vagy mentés esetére biztosítanak az épület homlokzata előtt a tűzoltógépjárműveknek. 🚒Ezt a területet úgy alakították ki, hogy a legalább két nyomvonal szélességű terület szilárd burkolata elbírja a több tonnás járműveket is.💯

Ugye nem akarod kockáztatni senkinek az életét?! 🫵

Akkor hagyj helyet a tűzoltóknak!✅

Az illusztrációs képhez még ezt is hozzátették:

„Ha mégis megállsz a tűzoltógépjárműveknek fenntartott helyen, azzal

  • veszélybe sodorhatsz másokat,
  • a tűzoltók munkáját lassítod,
  • nem lesz elég hely ahhoz, hogy elférjen a 2,9 méter széles és 11 méter hosszú tűzoltógépjármű,
  • a tűzoltók nem fognak elérni a megfelelő magasságig,
  • nem tudnak biztonságosan kitalpalni,
  • nem tudnak segíteni,
  • nem tudnak elég gyorsak lenni,
  • nem tudnak életet menteni.”

Abba most ne menjünk bele, hogy a szöveg megfogalmazója kellő mélységű szakmai ismeretekkel nem rendelkezik a témában, a probléma leginkább az, hogy a tűzoltási felvonulási területek jelölését először az Országos Tűzvédelmi Szabályzat kiadásáról szóló 9/2008. (II. 22.) ÖTM rendelet írta elő. Az előtti létesítéseknél nagyon sok helyen a tűzoltási felvonulási területek az önkormányzatok és a tűzvédelmi hatóság hibájából egyszerűen eltűntek, és néhány példától eltekintve nincs hajlandóság ennek orvoslására. Erről a „Középmagas panelszerkezetű lakóépületek tűzvédelmi helyzetének vizsgálata, tűzbiztonságának fejlesztési lehetőségei” című szakdolgozat részletesen értekezett.

A tűzoltási felvonulási területekről közérthetően a Társasházak tűzvédelme 2023. e-learningben lehet olvasni. A Lánglovagok Egyesület online tanfolyama mindenki számára ingyenesen elérhető.

Rovat
Témakör