Talpalás a parkolóra Gazdagréten

Egy lakástűznél mutatkozott meg, mennyire szükség van a tűzoltási felvonulási területre.
A Középmagas panelszerkezetű lakóépületek tűzvédelmi helyzetének vizsgálata, tűzbiztonságának fejlesztési lehetőségei című szakdolgozat részletesen foglalkozott Budapesten, a XI. kerületben, a Tűzkő utca 1-6. szám alatt lévő társasház tűzoltási felvonulási területével.
Az MSZ 595/4-79 szabvány tartalmazza a lakóház tűzoltási felvonulási területére vonatkozó követelményeket. E szerint minimum 6,1 méter széles úttestet kell biztosítani 8-14 méter tengelytávolsággal. Csakhogy az önkormányzat parkolók létesítésével 4 méterre szűkítette az úttestet.
Július 19-én a házban történt lakástűzhöz magasból mentő is vonult, le is talpalt, a képen láthatóan a kijelölt parkolóhely igénybevételével. Szerencsére a bevetésére most nem volt szükség.
A XI. kerületben az úttulajdonos újbudai önkormányzat a Lánglovagok Egyesület számos figyelmeztetése ellenére sem hajlandó érdemben foglalkozni az eltűnt tűzoltási felvonulási területek problémájával, sőt, előszeretettel fizető parkolókat is létesítenek rajta.




