Szakdolgozatot töröltetne a netről Bakondi György

A főigazgató nem nézi jó szemmel a katasztrófavédelem sajtókommunikációjáról szóló szakdolgozatot.

Sajátos kéréssel fordult a Lánglovagok.hu tűzoltóportál főszerkesztőjéhez Bakondi György tű. altábornagy, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) főigazgatója. Sajtó-helyreigazítás címén azt kéri, szűnjön meg a portálon a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen sikeresen megvédett, „A katasztrófavédelem sajtókommunikációja, lakossági tájékoztatás” címmel írt szakdolgozat elérése.

Kérését az „Ismeretlenek a katasztrófavédelem szóvivői” cikk tartalmára alapozza, amely a szakdolgozatban lévő közvélemény-kutatás egyik eredményét ismertette, illetve boncolgatta. Bakondi György szerint az írás több helyen valótlan tényeket állított és félrevezető volt. A szakdolgozat írója – aki egyben a Lánglovagok.hu főszerkesztője – által végzett kutatás nem tekinthető reprezentatívnak, melynek alapján a cikkben és a címében sugallt téves következtetések vonhatók le.

A főigazgató úgy véli, a szakdolgozat nem objektív tényeket mutatott be, hanem egy felsőfokú diploma egyik záró elemeként elkészített szubjektív, a vizsgázó felkészültségét és véleményét formázó dolgozat, amely azonban annak közzétételével erősen sérti egy médiatermékkel kapcsolatban elvárható objektív és hiteles tájékoztatás kötelezettségét.

A szakdolgozat

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem védelmi igazgatás szak katasztrófavédelmi szakirányán 2013-ban írt szakdolgozat részletesen, tényszerűen elemzi a katasztrófavédelem kommunikációjának jogszabályi háttérét, belső szabályzóit és gyakorlati megvalósulását. Egyúttal számos gyenge pontot tárt fel, amelynek korrigálására több javaslatot is tett.

A szakdolgozat a márciusi hókáosz kommunikációs esettanulmányán túl egy online közvélemény-kutatás eredményeit is közölte. A kérdőív 46 kérdést tartalmazott, a kitöltés körülbelül 20-25 percet vett igénybe. A teljes kitöltés száma 1251, emellett még volt 1252 olyan, amely félbeszakadt.

A teljes egészében kitöltők 76,34%-a férfi, 23,66%-a nő volt, az átlagos életkor 37,98 év, a szórás 11,63. Közülük Budapesten lakik 30,06%, Pest megyében 13,27%, Fejér megyében 7,67%. Minden megyéből kitöltötték a kérdőívet, a legkevesebben Nógrád megyéből (1,2%).

A katasztrófavédelemhez fűződő szakmai kapcsolatra (többszörös választási lehetőséggel) is rákérdezett a kutatás demográfiai része. Hivatásos katasztrófavédelmi szerv tagja 15,67%, aktív önkéntes tűzoltó egyesületben vagy köztestületben 13,51%, nyugdíjas (beleértve a szolgálati járadékost) hivatásos tűzoltó 6,39% volt. Akinél csupán annyi a kapcsolat, hogy a családban vagy a közvetlen ismeretségi körben van tűzoltó, 21,02%, és aki semmilyen kapcsolatban nem áll a szakterülettel, ismeretségi körében tűzoltó sincs, 34,53%.

A kitöltök között volt még aktív (főállású) önkormányzati tűzoltó (3,76%), aktív létesítményi tűzoltó (1,28%), leszerelt hivatásos tűzoltó (1,68%), tűzvédelemmel kapcsolatos vállalkozásnál munkatárs (3,44%), önkormányzatnál közbiztonsági referens (2,16%), és a Nemzeti Közszolgálati Egyetem védelmi igazgatás szakának hallgatója (2,96%).

A kitöltési lehetőségre szóló felhívás a  Lánglovagok.hu tűzoltóportálon, az Index.hu-n, Stop.hu-n, különféle hírlevelekben, Facebookon, Iwiw-en és számtalan hírgyűjtő oldalon szerepelt, így több mint félmillió embernek adott meg a kutatásban való részvételre a lehetőség.

Elutasított együttműködés

A szerző külön kérdőívvel készült a katasztrófavédelmi szóvivők részére is, ám a többszöri megkeresésre sem az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője, sem a megyei szóvivők nem reagáltak. Annak ellenére sem, hogy a Belügyminisztérium is támogatta a szakdolgozat elkészülését, és erről az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság is tájékoztatást kapott. Több megyei szóvivő informálisan a szakdolgozat készítőjével azt közölte, felsőbb utasításra nem segíthetnek, ezért volt aki a nyilvános kérdőívet töltötte ki.

Az együttműködés terén Petróczi Tímea, az OKF szóvivője sem jeleskedett. Sem személyes interjúra nem volt hajlandó, sem írásban kérdésekre válaszolni. Belügyminisztériumi közbenjárás után, a szakdolgozat véglegesítése előtti pillanatokban végül csupán az OKF Szervezeti és Működési Szabályzatával kapcsolatban felvetett anomáliára reagált.

Mindkét fél bocsánatkérést vár

Bakondi György által kért helyreigazítási szöveget – amely e-mailben pár órával azután érkezett, hogy a Lánglovagok.hu megírta, Civil Citrom-díjra jelölték a főigazgatót – eredeti kontextusában ezúton tesszük közzé. A Lánglovagok.hu tűzoltóportál, és annak főszerkesztője bízik abban, a kiváltott tiltakozás azután született meg, hogy a főigazgató teljes egészében elolvasta a szakdolgozatot, mert már ez is eredmény a jövőre nézve, hátha nem fordul elő többet olyan se, mint a tűzoltómúzeumban, amelyért a Katasztrófavédelmi Oktatási Központ igazgatója a mai napig nem kért bocsánatot. A szakdolgozatban megfogalmazott javaslatok közül amúgy már többet meg is valósított az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság, illetve a megyei igazgatóságok.

A Lánglovagok.hu álláspontja szerint a szakdolgozat törlésére irányuló kérelem megalapozatlan, jogalap nélküli, egyben nevetséges a katasztrófavédelmi főigazgatótól, aki nem mellesleg a Nemzeti Közszolgálati Egyetem címzetes egyetemi docense.

Rovat
Témakör