Ügyészi megrovás egy katasztrófavédelmi igazgatónak

Branyiczky Márk tű. ezredes a műveletirányítókkal figyeltette a forgalmat, hogy ne kerüljön dugóba.

Mivel a gyanúsított cselekménye oly csekély fokban veszélyes a társadalomra, hogy az  alkalmazható legenyhébb büntetés kiszabása vagy más intézkedés alkalmazása is szükségtelen, a Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatója ellen szolgálati visszaélés bűntette miatt folyó nyomozást a Központi Nyomozó Főügyészég Budapesti Regionális Osztálya megszüntette, és a gyanúsítottat megrovásban részesítette – közölte a Lánglovagok.hu érdeklődésére Nagy Andrea, a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője.

Branyiczky Márk tű. ezredes (Fotó: Kis-Guczi Péter)
Branyiczky Márk tű. ezredes

Nagy Andrea tájékoztatása szerint a katasztrófavédelmi igazgató az ügyelet információ-feldolgozó tevékenységét magáncélra használta fel. A Lánglovagok.hu úgy tudja, Branyiczky Márk tű. ezredes a Waze közösségi navigácó használata helyett a műveletirányítókkal figyeltette az M5-ös autópálya forgalmát, hogy munkába menet és onnan hazafelé ne kerüljön dugóba.

„Riasztás” akkumulátorcserére

Feljelentés nyomán az igazgató ellen egy másik ügyben is nyomoztak, mert egy szombati napon az otthonába tűzoltóautóval vitetett új akkumulátort a kocsijához. Ezzel kapcsolatban a főügyészség szóvivője közölte, a nyomozás során beszerzett bizonyítékok alapján kétséget kizáróan megállapítható volt, hogy az alkatrészt nem magántulajdonú, hanem szolgálati gépjárműhöz szolgálati érdekből szállították ki és szerelték be, így nem történt bűncselekmény.

Ahogy a Lánglovagok.hu korábban foglalkozott vele, a katasztrófavédelmi igazgatók tartós magáncélú használatra személyautót kapnak. A jelenlegi szabályozás szerint 1600 cm3 hengerűrtartalomig 17 ezer forint, a felett havi 25 ezer forint térítési díjat kell fizetniük. Az átalánydíjért cserébe az üzemanyag külön térítése nélkül évi 24 ezer kilométert mehetnek, akár magáncélra is. Jelen ügyben egy ilyen autóval akadt gond, és a problémát a szolgálatban lévő tűzoltókkal oldatta meg az igazgató.

Következmények?

Az már biztos, hogy Branyiczky Márk tű. ezredes három évre bekerült a hátrányos jogkövetkezmények alatt álló, büntetlen előéletű személyek nyilvántartásába, de azt nem lehet tudni, hogy az ügyészi megrovás milyen következményekkel jár a munkahelyén, erről ugyanis az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság és a Belügyminisztérium is hallgat.

A megyei katasztrófavédelmi igazgatókat a belügyminiszter nevezi ki, és vezetői megbízásukat ő is vonhatja vissza.

Rovat
Témakör