Az elmúlt évek nagyobb tűzeseteinek több szempontból történő vizsgálata és a korábban tett megállapítások elemzése lesz többek között a szeptember 2-án megalakult Tűzvizsgálói Tanácsadó Testület feladata.
Az alakuló ülésen Bakondi György tű. vezérőrnagy, országos katasztrófavédelmi főigazgató leszögezte, bár a tűzvizsgálat részterület, az elmúlt nyolc évben egyértelműen megmutatkozott, hogy az e téren meglévő bizonytalanság a bűnüldözés, ily módon a közbiztonság egészére negatívan hat. Éppen ezért tartotta fontosnak, hogy a testület ne csupán tűzoltósági szakértőkből álljon, annak munkájában vitán felüli szakértelemmel bíró emberek is vegyenek részt. A testületben éppen ezért az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szakemberei mellett biztonságtechnikai szakember, tűzszerész, bűnügyi szakértő, építész, és biztosítási szakértő is tevékenykedik majd.
A főigazgató megvizsgálandónak nevezte a tűzvizsgálat jogi szabályozását, működési mechanizmusát, hozzátéve, egy-egy konkrét eset elemzése révén általános tanulságokat kell levonni, és azokat nem csupán a szakma, de kutatók és az érdeklődők számára is közzé kívánja tenni az OKF. Bakondi György azon esetek felülvizsgálatát is fontosnak nevezte, amelyeknél a szakértelem hiánya, összeférhetetlenség, vagy akár jogellenes tevékenység vezetett téves következtetések levonásához. Ezek a vizsgálatok a főigazgató szerint a tűzvizsgálók felkészítése során is tanulságokkal szolgálnak, rávilágítanak arra, megfelelő-e a képzés jelenlegi rendszere.
A testület munkája a bűnüldözés szempontjából is kiemelten fontos, tette hozzá a főigazgató, amely a közbiztonság javításának kiemelt eleme. Bakondi György a tűzvizsgálókat a szakma "krémjének" nevezte, de értékelése szerint a szakterület az elmúlt években nem kapta meg a neki járó figyelmet. Ezeket a szakembereket meg kell becsülni, ellenkező esetben a szakma elsorvad - tette hozzá Bakondi György. Nem fordulhat elő, hogy az a tűzoltóparancsnok folytasson vizsgálatot, aki súlyos következményekkel járó hibát vétett. Többek között az ilyen helyzetek elkerülése érdekében arra kérte a testületet, vizsgálja meg, mely szabályok megváltoztatására van szükség.
A testület tagjai amellett, hogy hiánypótlónak nevezték a grémium megalakítását, már az alakuló ülésen több olyan kérdést felvetettek, amelyet a későbbi munka során megvitatni és elemezni kívánnak. Szó esett a tűzvizsgálati metodika egységessé tételének fontosságáról, de arról is, hogy tisztázni kell, mikor kinek a dolga az amúgy igen költséges vizsgálat finanszírozása.
Bakondi György főigazgató arra kérte a tanácsadó testületet, hogy már október elejére készítsék el azt az értékelést, amely a tűzvizsgálat jelenlegi állapotát, helyzetét tárja fel. A főigazgató az elkészült dokumentumot kész a kormány és a szakmai fórumok elé terjeszteni annak érdekében, hogy már az őszi jogalkotási munkák során érvényesülhessenek megállapításaik.