Év Tűzoltója 2010. pályázat eredményhirdetése

Nyíregyházi, sümegi és komáromi tűzoltó érdemelte ki az Év Tűzoltója 2010. elismerő címet a Lánglovagok Egyesület pályázatán.

A Lánglovagok Egyesület a hagyományaihoz híven idén is meghirdette a pályázatát, amelyen bárki jelölhetett olyan hivatásos, létesítményi vagy önkéntes (köztestületi és egyesületi egyaránt) magyar állampolgárságú tűzoltót, akit a 2010. évi, valamint az eddigi munkája alapján alkalmasnak talált az Év Tűzoltója cím elnyerésére. Az értékelés nagyon komplex szempontrendszer alapján történt, melyben figyelembe lett véve a jelölt életpályája, elhivatottsága, szakmai fejlődése, s mindez miként lett papírra vetve.

Az első helyezést Rubóczki Zoltán tű. ftőrm., a nyíregyházi tűzoltóság beosztott tűzoltója, az Ajaki Tűzoltó Egyesület parancsnoka érdemelte ki. Rubóczki Zoltán csaknem tíz éve hivatásos tűzoltó, 2008-tól pedig a segítségével Ajakon tűzoltó egyesület jött létre, amelynek parancsnoki feladatait azóta is ellátja.

A második helyezést Bogdán Zoltán, a Sümegi Önkéntes Köztestületi Tűzoltóság szolgálatparancsnoka érte el. Ő a vörösiszap-katasztrófánál jelentős mértékben kivette a részét a mentésből, a zagytározó átszakadását követően a szabadságát megszakítva jelentkezett azonnal szolgálatra.

A képzeletbeli dobogó harmadik fokára Lengyel Csaba tű. zászlós állhatott. A komáromi tűzoltóság különleges szerkezelője kollegái körében emberileg és szakmailag is nagy tiszteletet tudhat magáénak, óriási hivatástudattal végzi munkáját, egy igazi példakép.

Mindhárom helyezett a Lánglovagok Egyesülettől elnyerte az Év Tűzoltója 2010. címet.

Nyertes pályázatok:

I. helyezett

Rubóczki Zoltán tű. ftőrm. (Nyíregyházi tűzoltóság, Ajak ÖTE) – Kovács Zoltán jelölése alapján

II. helyezett

Bogdán Zoltán (Sümeg ÖT) – Fülöp Lajos jelölése alapján

III. helyezett

Lengyel Csaba tű. zls. (Komáromi tűzoltóság) – Királyfi Róbert tű. ftőrm. jelölése alapján

További pályázatok:

Danielisz Gábor jelöltje Pethő Tivadar (Veszprémvarsány ÖTE)
Kalmár Róbert jelöltje Szabó István (Gyál ÖTE)
Péczy Szabina jelöltje Fekete Lóránt tű. ftőrm. (Győri tűzoltóság, Győrszemere ÖTE)
Pintér István jelöltje Rozsos Zsolt (Közép-Buda ÖTE)
Streicher Szilvia jelöltje Illés József Károly tű. zls. (Pécsi tűzoltóság)
Székely Attila tű. alez. jelöltje Gáncsos László tű. szds. (Monori tűzoltóság, Üllő ÖTE)

A pályázat fő támogatója:

Andreas Stihl Kft.

Kiemelt támogatók:

Belfor Hungária Kft.
Creative Web Solutions Kft.
NIETSCH Kft. (Irodabutik.hu)
Vektor Kft.

További támogató:

112 Shop
FLIK-Shop Kft.
Reader’s Digest Kiadó
Tutilapok.hu

Rovat
Témakör